Index Vakbarát Hírportál

Két államtitkár egy vécében

2015. október 14., szerda 13:31 | aznap frissítve

Új szintre emelték az államtitkári avatáskultúrát Szomoron, ahol az általános iskola mosdóját sikerült újjávarázsolni. Az magától értetődő, hogy az ünnepélyes vizesblokkmegnyitón az állam képviselőjének is jelen kell lennie, de az különösen emlékezetessé tette az eseményt, hogy a vécéavatón egyszerre két államtitkár is megjelent a Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskolában.

Rétvári Bence az Emberi Erőforrások Minisztériumától jött el, Völner Pál pedig a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium infrastrukturális területért felelős államtitkáraként volt jelen. (Völner azóta a váratlanul elküldött Répássy Róbert helyett az Igazságügyi Minisztérium államtitkára lett.)

Ember és infrastruktúra egyaránt ott van a szomori projektben, nem csoda, hogy mindketten osztozni akartak a diákok örömében. Főleg, hogy Völner a Komárom-Esztergom megyei közgyűlés elnöke is volt 2006 és 2010 között.

Látszólag nem sok közük volt a minisztériumoknak a mosdók felújításához, hiszen azt a holland–brit tulajdonú multinacionális vállalat finanszírozta, az eladott Domestosokból három hónap alatt gyűjtve össze a pénzt nemcsak a szomori, de még négy másik iskola mosdójára is.

De tévedés azt gondolni, hogy mindez menne csakúgy magától, amióta a Klebelsberg Intézményfentartó Központ vállára helyezték az iskolafenntartás napi gondjait. Ezért is volt fontos Rétvári jelenléte, hiszen így elmondhatta:

a Klik célja, hogy különböző társadalmi partnerekkel, vállalatokkal szoros kapcsolatot alakítson ki, és ezzel is elősegítse az oktatás-nevelés színvonalának javítását.

Hozzátette: a mostani felújítás során olyan hátrányos helyzetű iskolákat részesítettek előnyben, ahol a leginkább indokolt volt a segítség, de azt az iskola valamilyen ok miatt nem tudta megoldani – írta a Kemma.hu.

A beszámolók tanúsága szerint Rétvári letesztelte a mosdót, államtitkári kézmosást mutatva be.

De az ünnepségnek itt nem volt vége: az iskola indulója mellett a diákok zenével és szavalattal is készültek, az előadás után pedig emléktáblát is elhelyeztek a mosdók szomszédságában.

„Nem valami monumentális emléktábláról van szó, csak egy kis A4-es méretűről, amelyen feltüntettük, hogy kik voltak, azok, akik kétkezi, munkával, alapanyagokkal, jó szándékkal hozzájárultak a felújításhoz” – mondta az Indexnek az iskola igazgatója. Mihalovics Péterné megemlítette, hogy a Kliknek is fontos szerepe volt a projektben, hiszen ő választotta ki a segítségre szoruló iskolákat, miután az Unilever jelentkezett nála az akció ötletével.

A cég tervei szerint a kezdeményezés folytatódni fog.

A Kézdi-Vásárhelyi Imre Általános Iskola 1989-ben alakult, és 1993 óta van abban a kúriában, amely az orvos, régész humanista Kézdi-Vásárhelyi Imre tulajdona volt. A Gerecse közelében fekvő, 1050 fős Szomor iskolájában jelenleg 115 diák tanul.

Rovatok