Index Vakbarát Hírportál

Ítéletet mondanak a fagyállós gazdára

2015. október 15., csütörtök 07:24

Csütörtökön ítélethirdetés várható a Budapest Környéki Törvényszéken annak a vácszentlászlói férfinak az ügyében, aki a fosztogatásokat megelégelve fagyállót öntött a meggyborába, és az egyik tolvaj belehalt a mérgezésbe.

A tragédia 2013 októberében történt, a büntetőper idén áprilisban kezdődött. A gazdát, V. Pált a Pest Megyei Főügyészség eredetileg életveszélyt okozó testi sértéssel vádolta meg, de a bíró már az első nap jelezte, hogy halált okozó testi sértés, de akár előre kitervelt, aljas indokból elkövetett emberölés is lehet majd a minősítés. Ennek nagyon súlyos tétje van: a büntetési tétel az előbbieknél 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés, az utóbbinál akár életfogytiglant is ki lehet szabni.

Azt, hogy fagyállót öntött a borba, a gazda sem tagadta, de azt mondta: belesodródott ebbe, mert tehetetlennek érezte magát a tolvajokkal szemben. A meggybort a gazda egy löszfalba vájt, ajtó nélküli, nyitott pincében, hordóban tartotta. A vallomásai ellentmondásosok voltak abból a szempontból, hogy mennyi fagyállót is öntött bele. Állítása szerint megölni nem akart senkit, csak meg akarta leckéztetni és leleplezni a tolvajt vagy tolvajokat.

Ő az alkalmi munkásaira gyanakodott, meglepte, hogy a tettesek nem ők voltak, hanem egy általa csak hallomásból ismert helyi férfi, Sz. Sándor. Sz. a meggybor után még használt valamilyen dizájnerdrogot is, ami ugyan a méreg hatását nem fokozta, de miután részegnek hitték miatta, otthon aludni küldték, és nem hívtak időben mentőt hozzá. Későn került kórházba, ott halt meg néhány nap elteltével.

21. § Nem büntetendő annak a cselekménye, aki a saját, illetve a mások személye vagy javai elleni jogtalan támadás megelőzése céljából telepített, az élet kioltására nem alkalmas védelmi eszközzel a jogtalan támadónak sérelmet okoz, feltéve, hogy a védekező mindent megtett, ami az adott helyzetben elvárható annak érdekében, hogy az általa telepített védelmi eszköz ne okozzon sérelmet.

Az eset nyilvánosságra kerülése után sokan jogos védekezésről beszéltek, és V. Pált a kesznyéteni Szoboszlai Barnához hasonlították, az uborkás gazdához, aki áramot vezetett a kerítésébe a tolvajok ellen. Őt a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bíróság 2010 novemberében egyévi felfüggesztett fogházbüntetésre ítélte, de másodfokon a Debreceni Ítélőtábla enyhítette az ítéletet megrovásra.

A fagyállós büntetőper elején ugyanakkor a bíró a váddal egyetértésben azon az állásponton volt, hogy a Btk. jogos védelemről szóló paragrafusa (jobbra olvasható) a vácszentlászlói esetre nem alkalmazható, itt nincs szó jogos védelemről, mert a borhoz mérget kevertek, mindenféle tájékoztatás nélkül.

„Persze érvelni lehet, a bíróság meggyőzhető” - jegyezte meg a bíró az első tárgyalási napon a védelemnek címezve. Ha a terveknek megfelelően kihirdetik az ítéletet csütörtökön, kiderül, mire mentek.

Rovatok