Index Vakbarát Hírportál

Nem lehetett díszpolgár a polgármester-rekorder

2015. november 3., kedd 09:02

Pest megye díszpolgári címére terjesztette volna fel Pásztor Bélát a Pest megyei közgyűlés DK-s képviselője. Rónai Sándor kezdeményezését még 21 település támogatta, ám a Veresegyházat megszakítás nélkül – tanácselnökként, majd független polgármesterként – 1965 óta vezető Pásztor kitüntetését lesöpörte a jelölőbizottság a Fidesz és a Jobbik egyetértésével – írta a Népszabadság. Rónai szerint a kilenc jelölt közül Pásztor egyedül nagyobb támogatást élvezett, mint a másik nyolc együtt, mégsem volt rá érdemes. A Fidesz szerint azért, mert Pásztor még aktív politikai szereplő, a Jobbik szerint azért, mert a pártállami rendszerben is közfeladatot látott el.

A Pest megyei közgyűlés Fidesz–KDNP-s elnöke, Szabó István  szerint nincs politikai szál az ügyben, egyszerűen Rónai megszegte az íratlan politikai szabályt azzal, hogy aktív politikust akart jelölni a címre. (Igaz, ez nem lett volna példátlan: Pápa városa 2000-ben például Kövér Lászlót tüntette ki.) A Pest megyei kitüntetést végül Szvorák Katalin, Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas népdalénekes kapta.

Szabó egyébként maga is elismerésre méltónak tartja Pásztor munkásságát, olyannyira, hogy a településvezető munkásságának ötvenedik évfordulójára kiadott könyvhöz ő maga írta a laudációt. Szabó szerint a DK és az MSZP nem is vett részt a jelölő előkészítési bizottság munkájában és a szavazásban. Rónai szerint az előkészítésből technikai okokból maradtak ki, a szavazásból pedig azért, mert nem akartak asszisztálni egy igazságtalan procedúrához.

Veresegyházon több helyi lakos méltánytalanak találta, hogy Pásztor nem lehet díszpolgár csak azért, mert még aktív. Legutóbb 87 százalékos többséggel választották meg.

Magát Pásztort nem mozgatta meg különösebben, hogy nem kapott díjat, szerinte csak a munkáját végzi, éppúgy, mint egy ötven éve dolgozó esztergályos vagy lakatos. 

Rovatok