Index Vakbarát Hírportál

Orbán megköszönte, amit Göncz a hazáért tett

2015. november 6., péntek 20:30

Göncz Árpádról, „mindannyiunk elnökéről”, a nemzet elnökéről is megemlékezett péntek este Orbán Viktor a muravidéki Lendván. A kormányfő szlovén kollégájával együtt jelent meg a szlovéniai településen, ahol a magyar önkormányzati közösség létrejöttének 40. évfordulója alkalmából tartottak ünnepséget – írta az MTI.

Orbán Viktor azt mondta: Lendvától nem messze esik Csáktornya, ahol egykor Göncz Lajos, az 1848-as szabadságharc honvédszázadosa élt, „akinek a dédunokája, Göncz Árpád, mint e tradíció méltó folytatója, a rendszerváltás utáni Magyarország első megválasztott köztársasági elnöke lett”.

Szólt arról is, hogy Göncz Árpádot pénteken kísérték utolsó útjára Budapesten. „Ma adtuk meg neki a végtisztességet, amely őt, mint mindannyiunk elnökét, vagyis a nemzet köztársasági elnökét különösen is megilleti”.

„Köszönjük, amit a hazáért és értünk tett” – mondta Orbán.

Göncz Árpádról Budaörsön utcát fognak elnevezni, Wittinghoff Tamás polgármester kezdeményezésére a Budaörs Fejlődéséért Egyesület tíz önkormányzati képviselőjének támogatásával. A Fidesz-KDNP képviselői tartózkodtak, a Jobbik nemmel szavazott.

Milliós áradat sodorná el Európát

Göncz méltatása után Orbán a magyarországi déli zöldhatárok után Szlovénián keresztül Nyugat-Európa felé áramló migrációról beszélt. „A történelem manapság ismét ránk rúgta az ajtót; soha nem látott tömeg áramlik ellenőrizetlenül befelé a határainkon, olyan népvándorlásnak vagyunk a kezdetén, amelynek a tartalékai beláthatatlanok” – idézte Orbánt az MTI.

„Más civilizációjú emberek százezrei lépték már eddig is át illegálisan a határainkat, és további milliók tartanak felénk”. Vannak Európában olyanok, akik legszívesebben ma lebontanák a nemzetállami kereteket, eltüntetnék a határokat vagy bármiféle akadályt, ami a bevándorlást lassítaná, s „vannak, akik még pénzt is adnának ehhez”.

Orbán szerint, ha nem sikerül gátat vetni az áradatnak, „akkor egyszer csak azon kapjuk magunkat, hogy az az Európa, amiért ennyit küszködtünk, már nem is létezik”.

Rovatok