Index Vakbarát Hírportál

Fekete György szállodát is akar a Művészeti Akadémiának

2015. november 19., csütörtök 06:35

Jövőbeni terveiről beszélt a Heti Válasznak Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke. Az interjúban nagyrészt azt indokolja meg, hogy miért is kellett az MMA-nak a nagyobb befolyás a Nemzeti Kulturális Alapban. A kulturális pénzeket elosztó szervezetben ugyanis nagy változás lesz: a tagok egyharmadát Balog Zoltán miniszter választja ki, a másik harmadát Fekete György és a MMA, végül a maradék jut az érintett szakmai szervezetek ajánlásainak.

Fekete a változást azzal indokolta, hogy 

Az interjúban Fekete beszél a jövő más feladatairól is. Például Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet felállításáról, amely a 100 milliós költséggel felújított XII. kerületi Hild-villában kap helyet. Fekete azt mondta, hogy az intézet már tulajdonképpen működik a Ferenciek terén, nyolc referatúrát állítottak fel egy-egy emberrel, "nekik először azt kell kutatni, hogy mit kell kutatni". 

Fekete tervei között szerepel egy több száz fős kutatói ösztöndíjprogram, illetve egy szálloda kialakítása a Hild-villánál.

Itt szállodát is tervezünk, ahol néhány hétig a külföldi és határon túli kutatók lakhatnak.

Arról nem árult el az elnök részleteket, hogy mekkora szálloda lesz és milyen kapacitással.

Rovatok