Index Vakbarát Hírportál

A Kossuth téren tüntetnek az Alaptörvény-módosítás ellen

2016. január 24., vasárnap 15:58

Körülbelül 800-1000 ember vett részt a Bokros Lajos és pártja (MoMa) szervezte vasárnapi demonstráción, tüntetésen a Kossuth téren, hogy tiltakozzanak a kormány legújabb Alaptörvényt módosító javaslata ellen, amely a terrorhelyzet bevezetését tenné lehetővé. „Tiltakozzunk a Fidesz újabb alaptörvény-módosítási terve ellen, amely végérvényesen véget vet a demokráciának!" - írják az esemény Facebook-oldalán

Az eseményen felszólalt Pusztai Erzsébet, a MoMa alelnöke, Magyar György, ügyvéd, Glázer Attila, fotóművész, Katona Andrea, a KARD egyesület alelnöke, az Országos Széchényi Könyvtár volt főigazgatója és Bokros Lajos, a MoMa elnöke.

A tüntetés apropóját az adta, hogy a terrorveszélyhelyzet fogalmát írná az alaptörvénybe a Fidesz-KDNP. A Fidesz-KDNP azonban nem tud egyedül alkotmányt módosítani, az alaptörvény megváltoztatásához kétharmad, így pár ellenzéki képviselő támogatása is kell. Az első egyeztetési forduló már lezajlott, ilyen változásokat szeretne a Fidesz terrorveszélyhelyzetben:

A kormány szabadon, tehát parlamenti döntés nélkül

Az első egyeztetésen az ellenzéki pártok közül csak a Jobbik és az LMP vett részt, az MSZP távol maradt. A szocialistáknak a javaslatban szereplő korlátozások elfogadhatatlanok voltak, saját javaslatukkal éppen ma, vasárnap álltak elő. Ebben kétszintű szabályozást javasolnak: elsőként a kormánynak legfeljebb nyolc napja lenne rendkívüli intézkedéseket bevezetni, azután az Országgyűlés kétharmados többsége dönthetne a Magyar Honvédség felhasználásáról és jelentősebb jogkorlátozások bevezetéséről. A kormány azonban még a parlament hozzájárulásával sem korlátozhatná az internetet vagy a sajtót, nem ellenőrizhetné a távközlést vagy a külföldiekkel való kapcsolattartást.

A Jobbik első reakciói szerint nyitott volt a kérdésben, és alapvetően támogatja az alaptörvény módosítását, legutóbb azonban kicsit keményebben álltak hozzá a kérdéshez ultimátumukkal: az összes módosításuk elfogadása esetén támogatják a módosítást csak, ennek egyik eleme, hogy a terrorveszélyhelyzet bevezetését négyötödös parlamenti felhatalmazáshoz kötné.

Ha mindent szeretne tudni az alaptörvény terrorveszély miatti módosításáról, akkor ezt a cikkünket olvassa el.

Szavazzon!

  • 3271
    Mindent tudok, nincs szükség erre az egészre
  • 634
    Ismerem mindenki tervezetét, és az MSZP-é tetszik
  • 558
    Ismerem a kormány tervezetét, tetszik
  • 537
    Fogalmam sincs, miről van szó
  • 517
    Ismerem mindenki tervezetét, és a Jobbik feltételei tetszenek
  • 510
    Ismerem az ellenzék tervezeteit is, akkor is a kormányé tetszik

Rovatok