Index Vakbarát Hírportál

Menj egyetemre, és legyél sertéstelep-vezető!

2016. február 1., hétfő 14:06 | aznap frissítve

Két évvel a juhászképzés beindítása után hétfőn sertéstelep-vezetők négyhetes oktatása kezdődött meg a Debreceni Egyetemen (DE), közölték az oktatás szervezői. A tananyagot magyar és holland szakemberek dolgozták ki, a gyakorlati sertéstelepi képzést és az elméleti oktatást is többnyire hollandok vezetik - mondta Vaszkó László, a programot szervező debreceni V-Trade Kft. ügyvezetője, maga is sertéstelep-tulajdonos.

Az elmúlt években több százmilliárd forint értékű műszaki fejlesztést hajtottak végre az állattenyésztési ágazatokban, vagyis a műszaki-technológiai háttere már megvan a korszerű állattartásnak. A világszínvonalú genetika, illetve takarmányozási rendszer is elérhető a gazdálkodóknak, mégsem tudják azt a hatékonyságot, jövedelmezőséget produkálni, mint a hollandok, vagy a dánok. Ennek egyértelműen a szaktudásbeli különbség az oka, mondta Vaszkó László. Míg Magyarországon egy kocától 22 hízót értékesítenek, Németországban 26-ot, Hollandiában pedig 28-at.

Komlósi István, a DE agrártudományi központjának főigazgatója azt mondta: az 50 jelentkezőből a kurzusra bekerült 25 sertéstelep-vezető egy hétig a holland Hypor cég gyakorló farmjain tanulmányozza az Európa-hírű holland sertéstartást. A magyar sertéságazat érdekében egyfajta "tudáskonzorciumot" hoztak létre, hogy "záruljon az a tudásolló, amely a gazdasági ollóval ellentétesen nem zárult, hanem nyílt az utóbbi 20 évben Európa nyugati, illetve keleti fele között" - elemezte a helyzetet a professzor.

A tanfolyam résztvevői bizonyítványt kapnak, amelyet előképzésként ismernek el, vagyis kreditet érnek, ha valaki jelentkezik az egyetem állattenyésztési felsőfokú szakképzésére. A képzés holland partnerei - Ton Ten Dam, a Hypor Hendrix Genetics Company kelet-európai vezetője és Manuel Melo, a Nuscience Hungary Kft. ügyvezetője - a sajtótájékoztatón meggyőződésüket fejezték ki, hogy a debreceni egyetemi képzéssel a magyar sertéstenyésztést magasabb színvonalra tudják emelni.

Rovatok