Index Vakbarát Hírportál

A vörösiszapperben hozott ítélet miatt tüntettek Veszprémben

2016. február 4., csütörtök 17:55

Nagyjából ötven ember tüntetett a vörösiszapperben hozott ítélet miatt a Veszprémi Törvényszék előtt. Az eseményen felszólalt a katasztrófában leginkább érintett település, Kolontár polgármestere is, aki a 2010-es események felelőseinek megnevezését sürgette. 

"Ha nem fogunk össze, nem lesz meg a katasztrófa felelőse" - jelentette ki az MTI szerint Tili Károly. A független polgármester szerint a térség lakói nem tudják elfogadni a törvényszék január 28-án hozott felmentő ítéletét és csak az összefogás erejében bíznak.

A demonstráción felszólalt Devecser polgármestere, a jobbikos Ferenczi Gábor is. Ő azt emelte ki, hogy a parlamenti vizsgálóbizottság álláspontja szerint a Mal Zrt. vezetése a felelős a katasztrófáért, és szerinte az ítélet nincs arányban a tragédiával. Kepli Lajos jobbikos parlamenti képviselő azt mondta, hogy csak letöltendő börtönbüntetést tart elfogadhatónak az ügyben.

A vörösiszap-katasztrófa ügyében a bíróság nem marasztalta el a Mal Zrt-s vádlottakat, de az indoklásból az derült ki, hogy a katasztrófának lehetnek a felelősei: azok, akik részt vettek a vörösiszap-tároló tervezésében, valamint a hatóságok, amelyek ellenőrizték a tároló működését. Tehát felmerül, hogy az ügyészség nem a megfelelő emberek ellen emelt vádat. 

A vörösiszapperben hozott ítélet kormányzati politikusoknak is szemet szúrt. Németh Szilárd fideszes rezsibiztos szerint az embereket joggal háborítja fel, hogy a bíróság nem találta meg a felelősöket, ezért - Hagyó Miklós kétéves felfüggesztett börtönbüntetésével együtt - a Fidesz felülvizsgálná ezeket az ítéleteket, szükség esetén parlamenti vizsgálóbizottságot állítana fel, és akár törvényt is módosítana. 

Senki ne gondolja, hogy a bírák nem érzik át az emberi katasztrófákat. A bírói döntést azonban nem befolyásolhatják az érzelmek

- mondta válaszul Darák Péter, a Legfelsőbb Bíróság elnöke. Darák szerint a bírák elszámoltatása folyamatban lévő ügyekben ellentétes az Alaptörvény szellemiségével, és arra is felhívta a figyelmet, hogy a tények ismerete nélküli véleménynyilvánítás nem tartalmazhat elvárásokat a bírósággal szemben. Szerinte különösen elvárható, hogy ettől más hatalmi ág képviselői tartózkodjanak. A kormánypárt nyomásával kapcsolatban Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke is tiltakozását fejezte ki. 

A Fideszt nem tántorította el a bírák tiltakozása, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón azt mondta, hogy a vörösiszap- és a Hagyó-ítéletek azt az érzést erősítik az emberekben, hogy semminek nincsen felelőse. Szerinte a Kúria elnöke nem tilthatja meg, hogy az ítéleteket az emberek megvitassák: ez a vita nem befolyásolás, hiszen már meghozott ítéletekről van szó. Lázár azt mondta, hogy ez nem politikai ügy, hanem társadalmi. 

A demonstráció napján Veszprém belvárosában több ponton is kiplakátolták a törvényszék büntető kollégiumát vezető Varga Gábor fotóit, és trágár kifejezéseket írtak rá. A Veszprémi Rendőrkapitányságon zaklatás és becsületsértés miatt eljárás indult, közölte a megyei főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

Rovatok