Index Vakbarát Hírportál

Újratárgyalják a MÁV holokauszt-perét

2016. február 4., csütörtök 06:01

 A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) tudomásul veszi az amerikai fellebbviteli bíróság minapi döntését, amely alapján első fokon újratárgyalják a holokauszttúlélők és leszármazottaik egy csoportja által a magyar állam és a MÁV ellen indított pert – idézte az MTI a Magyar Nemzetet.

Columbia kerületi szövetségi fellebbviteli bírósága múlt pénteken döntött így az eredetileg 2010-ben indított perben. A 14 felperes azzal vádolta meg a magyar államot, a MÁV-ot – illetve a Rail Cargo Hungaria Zrt.-t, mint a MÁV teherfuvarozási cégének jogutódját –, hogy önként vettek részt a zsidók deportálásában és vagyontárgyaik elkobzásában.

Az NFM azonban továbbra is úgy véli, hogy a Magyarországot, annak egyes szerveit és korábbi magyar állampolgárokat érintő perekben a magyar bíróságoknak kell eljárniuk. A minisztérium tájékoztatása szerint az újratárgyalásról szóló döntés nem érinti az amerikai bíróság nem vagyoni jellegű igényeket illető, 2014-ben hozott első fokú döntését, amely alapján Magyarországgal szemben teljes körben megszüntették az eljárást.

Az NFM szerint a kerületi bíróságnak meg kell majd vizsgálnia, hogy a felperesek mely kereseti kérelmei tárgyában kell további joghatósági vizsgálatot folytatnia. A felperesek a 2010-es keresetben 5 millió dollár (1,4 milliárd forint) vagyoni kártérítést követeltek.

Rovatok