Index Vakbarát Hírportál

Megfojtotta a barátját, majd elaludt

2016. február 8., hétfő 10:33

2014 augusztusában két hajléktalan közösen váltotta borra a nap közben együtt összekoldult pénzét, és együtt is láttak neki a több liternyi lőre elfogyasztásának. Már a sokadik üvegnél jártak, amikor a Boráros téri aluljáróban valamin összeszólalkoztak, majd egymásnak estek. Az egyikük többször is megütötte barátját, de az indulat ekkor még lelohadt. Azonban amikor nem sokkal ezután átmentek a HÉV-végállomás melletti Duna-part füves területére, újra kezdődött a verekedés - pontosabban a verés, melynek vége az lett, hogy az agresszor megfojtotta barátját.

A holtrészeg és a bunyótól elcsigázott gyilkost ekkor hirtelen elnyomta az álom, és csak másnap reggel ébredve vette észre, mit is tett. Segítséget kért az arra kocogó emberektől, de már nem lehetett segíteni. 

A rendőrség le is tartóztatta a 41 éves férfit, aki ellen hétfőn gyilkosság miatt vádat emelt a Fővárosi Főügyészség.

(MTI)

Rovatok