Index Vakbarát Hírportál

A miniszter megrótta Baán Lászlót, hogy odaadta a festményeket Habonyéknak

2016. február 12., péntek 09:51 | aznap frissítve

Miniszteri engedély kellett volna ahhoz, hogy 2013-ban a Brand Lab Kft. kölcsönkaphassa a tíz festményt. Balog Zoltán hozzájárulását azonban nem kérte a Szépművészeti Múzeum vezetője, holott a minisztérium szerint törvényi kötelezettsége lett volna, értesült az Index. A miniszter vizsgálatot indított, és írásbeli figyelmeztetésben részesítette Baán László főigazgatót. A Szépművészeti szerint valóban "adminisztratív hiányosságok derültek ki".

Érdekes fejleményről értesült az Index a Brand Lab Kft. festménykölcsönzésének ügyében. A Habony Árpádhoz több áttétellel köthető cég úgy kapta meg a tíz festményt 2013 végén, hogy a kultúráért felelős Balog Zoltán miniszter nem adott rá engedélyt. 

Pedig a kölcsönzés előtt módosított múzeumi törvény előírta, hogy csak a kultúráért felelős miniszter engedélyével kölcsönözhetőek állami tulajdonban lévő műtárgyak. A Brand Lab kölcsönzéséről viszont Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója saját határkörében döntött. Ezt maga a múzeum közölte a héten.

Az emberi erőforrások minisztere ezért az ügyben vizsgálatot rendelt el, értesült az Index. A minisztérium kultúráért felelős államtitkársága azt írta, hogy 

Balog Zoltán írásbeli figyelmeztetésben részesítette Baán László főigazgatót.

Az államtitkárság azt írta: „a Szépművészeti Múzeum a kölcsönzési szerződés megkötése előtt nem kérte Balog Zoltán, az emberi erőforrások miniszterének hozzájárulását, pedig törvényi kötelezettsége lett volna”.

A figyelmeztetésnek egyelőre más munkajogi következménye nincsen, a múzeum vezetője a helyén maradt.

A Brand Lab műtárgykölcsönzéséről eddig a következő részletek derültek ki:

FRISSÍTÉS!!!

A Szépművészeti Múzeum a miniszteri figyelmeztetéssel kapcsolatban azt írta az Indexnek:

"A múzeum belső eljárásrendjében a kölcsönzés kapcsán adminisztratív hiányosságok derültek ki, a minisztériumi vizsgálat követően ezek kiküszöbölésre kerültek, azóta hasonló probléma nem fordult elő.  Ezen adminisztrációs hiányosságon túlmenően mind a szerződés tartalma, mind az ehhez kapcsolódó intézményi eljárásrend megfelelt az akkor hatályos jogszabályoknak.

A figyelmeztetés 2014 december érkezett.

A figyelmeztetés az adott problémára figyelemfelhívást, valamint a jövőben követendő gyakorlatra vonatkozó elvárást jelent."

Rovatok