Index Vakbarát Hírportál

Lajcsi nemzetközi bírósághoz fordulna

2016. február 12., péntek 09:48

Kifogásolja őrizetbe vételének és letartóztatásának körülményeit Galambos Lajos, ezért nemzetközi bírósághoz fordulna, valamint nyílt levelet ír az észrevételeiről a belügyminiszternek és a legfőbb ügyésznek, közölte a zenész az Atv.hu-val.

„Gyilkosokat nem így visznek el, mint engem” – mondta a Lagzi Lajcsiként híressé vált művész a csatornának arról, ahogy tavaly szeptemberbe őrizetbe vette a rendőrség, mert a gyanú szerint 10 és 5 évig a mérőórák megkerülésével használta az áramot, a vizet és a gázt, míg a szolgáltatók felé csak a mérőórákon jelzett minimális fogyasztást fizette. A zenész úgy látja, hogy az eljárás alatt történtek jogsértések vele szemben, ezekért pedig elégtételt szeretne kapni.

Az ellene folyó nyomozást és a gyanúsítást kabátlopási ügynek nevezte. Állítása szerint családja húsz éve használ egy artézi kutat, ebből ingyen adta a vizet a boldogasszonypusztai lakosoknak, amíg a városi vizet bevezették a településre. Lajcsi reméli, hogy az áram- és a gázlopás kapcsán is kiderül majd, hogy nem lopott. Közölte, mindenben segítik a nyomozó hatóságmunkáját, még ha azt néha túlzónak is tartja.

Rovatok