Index Vakbarát Hírportál

300 ezer forintot adna Ózd az első gyerekek után

2016. február 19., péntek 11:58

Ózd emelni készül a gyógyszerhez, a rezsihez és a szemüveg kiváltáshoz igényelhető segélyt, és bővítenék a jogosultak körét is. Bevezetnének két újfajta támogatást is: az Ózdon megszülető első gyerekek után 300 ezer forint járna a szülőknek, a nagyon jól tanuló középiskolások pedig akár havi 20 ezer forintot is hazavihetnének. Jövő héten szavaznak a képviselők a tervről.

Az ózdi képviselő-testület jövő csütörtöki ülésén szavaznak az „egyéb önkormányzati támogatásokról” rendelettervezetről. Ez két újfajta támogatást honosítana meg a jobbikos Janiczak Dávid vezette városban.

Az egyiket úgy neveznék, hogy családalapítást segítő támogatás, és azok a szülők kaphatnák meg az első gyerekük megszületésekor, akik

A támogatás összege nettó 300 ezer forint lenne. A házasság nem feltétel, élettársi kapcsolatban élő szülők is megkaphatnék a pénzt.

A másik újdonság neve tanulást elősegítő támogatás lenne. Ezt középiskolások kaphatnák az utolsó három évben, a 10., 11. és 12. évfolyamon, ha kiemelkedően jól tanulnak. A havi nettó összege így alakulna:

A támogatást minden évben szeptemberben lehetne igényelni, és mindig az iskolai tanév ideje alatt, szeptembertől június végéig járna. A feltétele lenne a jó átlag mellett az, hogy a diák ne legyen még 22 éves, érettségire felkészítő ózdi iskolába járjon, ő és a szülője Ózdon éljen, és az előző évből ne legyen igazolatlan hiányzása. A tanulmányi átlagnál az előző év végi bizonyítványt néznék, és a szorgalom és magatartás jegy nem számítana bele.

Az érettségire készülőket külön is motiválnák: a tervezet szerint az a diák, aki az érettségin minden tantárgyból jelesre vizsgázik, 50 ezer forint egyszeri támogatásban részesül.

Az indoklás szerint a diákok anyagi támogatását azért gondolják fontosnak, mert "mindenki előtt ismert, hogy a továbbtanuláshoz szükséges plusz teljesítmények, mint például a külön órák, nyelvi felkészítések milyen nagy anyagi ráfordítást igényelnek a családoktól."

A támogatásoktól azt remélik, hogy megnő az Ózdon családot alapító párok és a városban továbbtanuló fiatalok száma. A tervezethez csatolt hatásvizsgálati leírás szerint a szükséges pénzügyi feltételek a költségvetésben rendelkezésre állnak.

Ha a tervezetet megszavazza jövő csütörtökön az ózdi testület, már március elsején hatályba is lépne.

Emelni készülnek a segélyeket is

Ugyanezen az ülésen módosítanák a helyi segélyrendeletet is, több meglévő támogatás összegét növelnék, és bővítenék a jogosultak körét is. A gyerek betegsége után igényelhető gyógyszertámogatás összege évi 5 ezerről 7 ezer forintra nőne, a családban egy főre jutó jövedelem korlátja pedig a nyugdíjminimum 130 százalékáról 150 százalékára emelkedne (az alatt kellene legyen), vagyis az eddiginél kicsivel jobb anyagi helyzetű családok is igényelhetnék.

Az évi rendes gyógyszertámogatás összege ugyanígy 5 ezerről 7 ezerre ugrana, a jövedelmi küszöb pedig 130-ról 200 százalékra emelkedne. A gyerek szemüvegének kiváltásához ezentúl évi 7 ezer helyett 10 ezer forinttal járulna hozzá Ózd, 130 helyett 150 százalékos jövedelmi küszöb alatt-tól. A lakhatási támogatás összegét is 2-2 ezerrel forinttal megemelnék, rászorultsági sávonként 4-ről 6, 3-ról 5, 2-ről 4 ezer forintra.

Ez a módosítás is március elsején lépne hatályba, de csak az új induló ügyekben kellene alkalmazni.

Rovatok