Index Vakbarát Hírportál

Bizarr tanulmányokkal csapolják az egyetemek kutatási pénzeit

2016. február 25., csütörtök 14:00

Európai uniós egyetemi kutatási pénzek ügyében tesz feljelentést az LMP hűtlen kezelés és hivatali visszaélés miatt

- mondta Hadházy Ákos, a párt antikorrupciós szakszóvivője csütörtöki sajtótájékoztatóján.

Az ellenzéki politikus szerint az egyetemekkel konzorciumban induló cégek "dézsmálják" az európai uniós egyetemi kutatási pénzeket.

Hadházy Ákos a Kaposvári Egyetemet és a Pannon Egyetemet példaként hozva arról beszélt, hogy 2015-ös projektekben indokolatlan, "bizarr" tanulmányokra "elképesztő pénzeket" fizettek ki. Például vállalati partnerek bevonásáról, illetve minőségbiztosításról vagy alapprojektek tervezéséről készült tanulmányokért egyenként 20 millió forint körüli összeget kaptak a megbízott kft.-k.

A 2013-ban alakult Assas Research Nkft. a honlapján dicsekszik azzal, hogy az utóbbi két évben elnyert, menedzselt, megvalósított pályázatok összege meghaladja a 7 milliárd forintot. Az LMP-s politikus felhívta a figyelmet arra, hogy egy egyszemélyes siófoki cégről van szó, amelynek 2014-ben elvileg még csak 12 millió bevétele és 44 millió vesztesége volt, és 2 főt foglalkoztatott.

Az Assas a hihetetlen eredményeket a kaposvári és a veszprémi egyetem konzorciumi társaként érte el.

Az első projekt valós problémával, a mikotoxinos gabonafertőzések csökkentével foglalkozó  276 milliós kutatáshoz kapcsolódott, de nem annak tartalmi részéhez, hanem a „kutatásvezetőkkel készített szakértői interjúk alapján” a résztvevők kiválasztásáról szólt. A tanulmány címe: Tanulmány a tervezett projektekbe bevonandó fiatal kutatók és doktoranduszok kiválasztásának kritériumrendszeréről. A munkát végül nem is az Assas végezte, hanem a egy olyan kft.-t "közbeszereztetett", amely a járási esélyteremtő programokban is kapott megbízást.

Egy másik projektrészt a Tender Network Kft nyert el. A cég, amely Szekszárdon a LED lámpák telepítését előkészítését végezte, a „A mikotoxin szennyeződés megelőzésére és eltávolítására irányuló kutatásfejlesztés a Kaposvári Egyetemen” elnevezésű projekt keretében tanácsadási szolgáltatásokat nyújtott többek között minőségbiztosítási szolgáltatás, folyamatkövetés, monitoring ellenőrzés, igényfelmérés tudományos együttműködések elősegítéséhez témákban. Mindezért bruttó 28 milliót kapott, amely 50 ezer forintos óradíjat feltételez.

Hadházy kérdésre válaszolva elmondta, hogy ezekben az ügyekben egészen biztosan tesznek feljelentéseket ismeretlen tettes ellen hivatali visszaélés és hűtlen kezelés miatt.

Rovatok