Index Vakbarát Hírportál

Élvonalbeli divattervezők adnak egyenruhát a BM-nek

2016. március 1., kedd 09:44

Neves hazai divattervezők álmodják meg a Belügyminisztérium rendvédelmi dolgozóinak új díszegyenruháit – írta a Magyar Nemzet. A lap szerint milliárdokba kerülhetnek a társasági egyenruhák, az első megbeszélésekre már sor is került a „neves divatházak tervezőivel”.

A Belügyminisztérium eddig kivétel nélkül luxusdivatházakkal állt szóba: a Nubu, a Maison Marquise, a The Four, illetve Tomcsányi Dóri és Áron Eszter divattervezők erősítették meg, hogy felvette velük a kapcsolatot a Belügyminisztérium. Az azonos árkategóriában mozgó tervezők ruháikért darabonként több százezer forintot is elkérhetnek.

2010 és 2016 között már lezajlott a hivatásos állomány egyenruháinak egységesítése, a nagyszabású csere akkor a gyakorló- és a szolgálati ruhákat érintette. A díszegyenruhák cseréje legutóbb 2007-ben történt meg. A fél évig igazságügyi és rendészeti miniszteri posztot akkor betöltő Takács Albert annak idején többmilliárd forintos költségekről beszélt.

A mostani csere 50 ezer embert érinthet, de a BM szerint ez költségvetési többletforrást nem igényel.

Egyelőre nem tudni, mikorra készülnek el a ruhák, a terveket várhatóan csak hetek, hónapok múlva mutatják be a Belügyminisztériumnak.

A kiválasztott modellek alapján készítendő ruhák sorozatgyártása vélhetően a Bv. Holding Kft.-n keresztül történik majd. A cég létrehozásáról tavaly február 9-én rendelkezett Pintér Sándor belügyminiszter, ezt a Hivatalos Értesítőben akkor megjelent utasítás szerint a BM irányítása alatt álló szervek hivatásos állományának központi ruházati ellátása indokolta.

Rovatok