Index Vakbarát Hírportál

Horogkeresztet fújtak egy roma család házára

2016. március 2., szerda 23:56

Ismeretlen elkövetők horogkereszteket és egy "meghalsz" feliratot fújtak egy püspökladányi család házának falára. Az esetről a családfő számolt be szerdai Facebook-posztjában.

A férfi a Roma Sajtóközpontnak azt mondta, nincs haragosa, rendezett körülmények között él feleségével és három gyermekükkel, akiket kétkezi munkával tart el. Az udvaron egy kutya tetemét is megtalálták, az állatot a férfi egyik kommentárja szerint megfojtották. A kutya a családfő nemrég elhunyt édesanyjáé volt, aki hozzájuk közel, alig pár száz méterre lakott. A kutya őrizte a megüresedett ingatlant.

Közzétette: Horváth Csaba – 2016. március 2.

A püspökladányi rendőrség megkeresésünkre elmondta, hogy önkényuralmi jelkép használata miatt, ismeretlen tettes ellen indítottak eljárást. A rendőrök a helyszíni szemle során, a ház udvarán valóban találtak egy elpusztult kutyát. Az állaton sem külsérelmi nyomok, sem mérgezésre utaló jelek nem voltak, a helyszínre érkező állatorvos sem talált ilyeneket. A bűncselekmény körülményeinek tisztázása jelenleg is tart.

 

.

Rovatok