Index Vakbarát Hírportál

A Klik március végéig kifizeti minden tartozását

2016. március 9., szerda 06:16

Három ütemben fizeti ki a tartozásait a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) - írta a Magyar Idők.

A lap szerint az első, 8,6 milliárdos összegből közel 90 ezer számlát már rendezett a szervezet. A második körbe tartozó, február végén nyilvántartott és lejárt határidejű tartozásokra ezen a héten elutalják a pénzt a tankerületeknek, amelyek március 18-ig kiegyenlítik a számlákat.

Az első két körben elsősorban a kis- és középvállalkozásoknál nyilvántartott adósságot, a harmadik lépcsőben pedig az összes, még fennmaradó tartozását rendezi a szervezet március végéig.

Ahhoz, hogy ne ismétlődhessen meg a korábbi helyzet, a Klik új vezetése átvilágítja a gazdálkodási, beszerzési folyamatokat és a belső szabályzatokat.

Február közepén a Klik 17 milliárd forint kifizetetlen számlát görgetett maga előtt, vagyis egy hónap alatt 7 milliárddal nőtt a szervezet tartozása. Palkovics László oktatási államtitkár ezek után bejelentette, hogy a kormány összesen 38 milliárd forintos pluszforrást biztosít az adósság konszolidációjára.

Rovatok