Index Vakbarát Hírportál

Fajtalankodott nevelt gyerekeivel, bántalmazta a sajátját

2016. március 18., péntek 10:56

Vádemelési javaslattal lezárta a rendőrség a nyomozást egy magyarcsanádi férfival szemben, aki a gyanú szerint szexuálisan molesztálta nevelt gyermekeit és súlyosan bántalmazta saját csecsemőjét - mondta a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-nek. A 33 éves férfit szexuális erőszak és életveszélyt okozó testi sértés bűntettével gyanúsítják.

A gyanú szerint a férfi több alkalommal kihasználta, hogy élettársa alszik, átment hatéves nevelt lánya, valamint tízéves nevelt fia szobájába, és őket szexuális bűncselekmény eltűrésére kényszerítette 2014 januárja és novembere között. A történtekre azt követően derült fény, hogy a gyermekeket 2014 novemberében nevelőszülőnél helyezték el. H. Zoltánt a rendőrség tavaly július végén vette őrizetbe, miután hivatalból eljárás indult ellene.

A nyomozás során életveszélyt okozó testi sértés bűntettének gyanúja is felmerült H. Zoltánnal szemben. Tavaly november 15-én életveszélyes állapotban vitték kórházba a gyanúsított egyéves gyermekét, aki ezt követően kómába esett. Az adatok szerint a gyerek négyhetes korától sokat sírt, így a férfi a megnyugtatására több alkalommal különféle módon rázta, volt, hogy meg is ütötte. A bántalmazás miatt a gyerekben agyi ödéma alakult ki.

Rovatok