Index Vakbarát Hírportál

Ötvenhárom határsértő ellen indult eljárás húsvétkor

2016. március 29., kedd 08:35

Ötvenhárom ember bíróság elé állítását kezdeményezte a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség határzár tiltott átlépéséért az ünnepek alatt.

A vádiratok szerint a többségük a korábban már megrongált határzáron keresztül lépett be illegálisan Szerbiából Magyarországra Mórahalomnál és Röszkénél, ketten pedig a kerítésen levő kapukon másztak át.

Főleg afgánok és pakisztániak voltak, de többen koszovóinak, iráninak, szomáliainak vallották magukat. Személyi okmánya szinte egyiküknek sem volt, állításuk szerint a szegénység elől menekültek.

A migrációs válsághelyzet kihirdetése óta 2298 emberrel szemben határzár tiltott átlépéséért, öt ellen pedig határzár megrongálásáért kezdeményezett gyorsított eljárást.

Rovatok