Index Vakbarát Hírportál

Mága Zoltán a fideszes polgármesternek zenélget, a kerület sem volt hálátlan

2016. március 31., csütörtök 13:24

Valami interaktív, meg valami gyerekkoncert.

Nagyjából ennyi hivatkozással emelte 10 millió forintra Mága Zoltán éves önkormányzati támogatását a Hoffmann Tamás fideszes polgármester vezette XI. kerület.

A csütörtöki testületi ülés után Barabás Richárd, a Párbeszéd Magyarországért (PM) elnökségi tagja az Indexnek azt mondta, hogy a képviselő-testület gyakorlatilag odaajándékozott 10 millió forintot Mágának, illetve a hozzá köthető Ymiso Hungary Kulturális Közhasznú Egyesületnek.

A kerületnek már eddig is volt 4 milliós támogatási megállapodása a zenésszel, csütörtökön ezt toldották meg egy módosítás keretében további 6 millióval.

A 10 millió forintos támogatásért az Ymiso egyesületnek a következőt kell teljesíteni: „gyermekközönség számára ingyenes, komolyzenei koncertek, melyek interaktívan, a hallgatóság bevonásával, játékosan ismertetik meg a gyerekekkel a hangszereket, műfajokat és zeneszerzőket”.

Barabás azon akadt ki, hogy az önkormányzat a jól hangzó feladat mellé semmilyen mérhető teljesítési feltételt sem szabott. Az ellenzéki képviselő a testületi ülésen is azt vetette Hoffmannék szemére, hogy ez a pénz leginkább egy átlátszó bujtatott támogatásnak tűnik, mert Mága rendszeresen részt vesz a polgármester kampányában.

Legutóbb pár hete, a március 8-i nőnap alkalmából szórtak szét a kerületben ingyenes Mága-cédéket, amelyen Hoffmann Tamás erősen retusált fényképe is szerepelt.

A PM képviselője szerint a 10 milliós támogatás azért is felháborító, mert a kulturális területről érkezett többi pályázónak összesen 16 millió forint jutott. A közművelődési támogatási kereten összesen 16 szervezet osztozott, közöttük az A38,  a Budapesti Jazz Orchestra és a Fonó. 

A kerület az Index kérdésére azt írta: azért döntöttek Mága Zoltán 10 milliós támogatása mellett, hogy a köznevelési és kulturális koncepció részeként a város vezetése elérhető és magas minőségű kulturális tartalmat biztosíthasson a kerületi lakosoknak a közművelődési intézményrendszeren keresztül. Ezen túlmenően, a kerület szeretné hozzáférhetővé tenni a diákoknak azt a zenei tudást, amelyet a konkrét esetben az Ymiso egyesület tud kínálni. A kerületnek támogatási szerződése van az egyesülettel, amelyben a támogatásért cserébe elvárt célok pontosan megjelöltek. A konkretizálással kapcsolatban vegyes a kép, van ahol pontosan megjelölik (ahol nem csak szellemi tartalom teljesítését várja el a kerület, hanem tárgyi eszközök beszerzését is, ilyen a pedagógiai, vagy sport támogatás) és van ahol nincsenek konkretizálva a feltételek.

Mága Zoltán ügynökségének közleménye

A kerületi önkormányzattal köttetett közszolgáltatási szerződés keretében 6 koncertet kell adnia a Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekarnak. A koncerteken a 40 tagból álló Budapesti Primarius Szimfonikus Zenekar lép fel, és ebből a bruttó 10 millió forintos összegből kell fedeznie a zenészek tiszteletdíját, az egyéb dologi kiadásokat (fénytechnika, hangtechnika, műszak) és természetesen azok járulékait is. A koncerteken felüli kötelezettségvállalás a szerződés szerint, hogy 10 iskolában, évi 10 alkalommal interaktív foglakozás keretében közönség előtt, a gyermekek bevonásával kell megismertetni a gyerekekkel a hangszereket, a zenei műfajokat - legyen az a klasszikus, vagy a népzenei irányvonal - és a zeneszerzőket. Ha az évi 10 millió forintot csupán egy koncert megrendezésének költségeire lebontjuk, akkor máris látható, hogy a zenekar mélyen a piaci ár alatt, csekély tiszteletdíjért szórakoztatja majd a kerület zeneszerető lakosságát. Mága Zoltán pedig az interaktív foglalkozásokat - folytatva a már másfél évtizede elindított, magyar nemzeti zenei kincs népszerűsítését szolgáló misszióját -, meggyőződéséből és karitatív céllal végzi, hogy segítse a gyermekek fejlődését. Mága Zoltán hegedűművész semmilyen támogatási szerződést nem kötött az önkormányzattal, az említett koncerteken pedig ingyen lép fel.

Rovatok