Index Vakbarát Hírportál

Elvehetik Galambos Lajos ingatlanjait

2016. április 1., péntek 16:39

A Budaörsi Járási Ügyészség döntése alapján Galambos Lajos ingatlanának zár alá vételét indítványozta. A zár alá vétel csak az ingatlanok egy részére vonatkozik. Erre a Galambossal szemben indult vagyonelkobzás és pénzbírság keretein belül kerülhet sor - írja az MTI a Budapest Környéki Törvényszék sajtótitkárának közleményére hivatkozva.

A Budaörsi Járásbíróság tavaly szeptemberben rendelte el a zenész és két társa előzetes letartóztatását, akiket vesztegetés és lopás bűntettének megalapozott gyanúja miatt vett őrizetbe a rendőrség.

Az ügy egyik gyanúsítottjának előzetes letartóztatását még tavaly október 2-án megszüntette a törvényszék, amely idén január 22-én döntött úgy, hogy nem hosszabbítja meg Galambos Lajos és egyik társa előzetes letartóztatását, arra hivatkozva, hogy már nem kell tartani a bizonyítás meghiúsításától és a bűnismétléstől. A bíróság hozzátette, hogy az előzetes letartóztatás általános oka fennáll, de a kényszerintézkedés elrendelésének és meghosszabbításának alapját képező különös okai már nem.

Az ügyészség korábban azt közölte, hogy a gyanú szerint egy mocsai lakóházban és egy tatai apartmanparkban éveken át méretlenül vételezték az áramot, a vizet és a gázt, majd megvesztegették az ellenőröket. A Blikk nemrég Mexikóban érte utol Galambos Lajost. Arra a kérdésre, hogy mikor jön majd vissza Magyarországra, azt mondta, van jegyük visszafelé, de főleg azért, mert így olcsóbb volt a repülőjegy. De ahogy mondta,

nagyon jó itt nekünk, és ahol az embernek jó, ott szívesen marad. El fogjuk dönteni.

Rovatok