Index Vakbarát Hírportál

Kamu aláírásokkal és fizetett szereplőkkel népszerűsítik a Liget-projektet

2016. április 5., kedd 07:04 | aznap frissítve

Akarata ellenére került fel a neve a Liget projekt támogatói listájára Gőz László zenei szakembernek, mondta el a BMC alapítója és tulajdonosa az Indexnek. De az állami beruházást támogató listának nem ez az egyetlen érdekessége. Kiderült, hogy az aláírók jó része pozíciója, vagy fizetése okán közvetlen függésben van a projektért felelős miniszteri biztos, Baán Lászlótól. Sőt, a nyilatkozat nem is civil kezdeményezésre született: Baán embere volt az, akinek kiadták, hogy neveket gyűjtsön a támogatói listára.

Baán listája néhány nappal azután jelent meg, hogy egy sor véleményformáló, és tízezer feletti kevésbé híres civil a Városliget beépítése ellen foglalt állást.

„Mi, akik aláírjuk ezt a nyilatkozatot, támogatásunkról biztosítjuk azt a kulturális, parkfejlesztési és építészeti programot, a Liget Budapest Projektet, amelynek révén a saját legjobb hagyományai alapján újul meg az évtizedek óta elhanyagolt Városliget” – szólt a szöveg. Amivel csak az volt a baj, hogy néhány olyan név is a támogatók közé került, akik pedig a felkérésre jelezték: nem jelennének meg a listán.

A zenészek visszautasították. Hiába

Egyikük, Gőz László, a BMC zenei központ vezetője az Indexnek hangsúlyozta, hogy nem tud állást foglalni a Ligetet érintő, összetett ügyekben, ezért akart kimaradni. Ennek ellenére később azzal szembesült, hogy neve ott szerepel a Liget-projekt támogatói közt.

Gőz László egyébként önkéntes alapon dolgozik a Liget-beruházás részeként tervezett Zene házán. „Három éve kerestek meg, hogy tanácsaimmal segítsem a projektet. A tanácsadó bizottság többi tagjához hasonlóan én is ingyen vállaltam a munkát. Ennek lezárultakor a Zeneház-projekt tehetséges fiatal vezetője, Horn Márton keresett meg, hogy tanácsadóként maradjak mellettük, amit boldogan vállaltam.” – emlékezett vissza az ügy előtörténetére Gőz, megemlítve, hogy a tanácsadói munkát is ingyen végezte.

A támogatónyilatkozatot is Horn Mártontól kapta, azzal a kéréssel, hogy maga is segítsen aláírókat találni. Gőz megkeresett két nemzetközi ismertségű komolyzenei szereplőt, akik azonban nem kívánták aláírni a nyilatkozatot.

Hasonlóan döntött a BMC igazgatója is. „A Liget fáinak kivágása, és a zenei tartalom kérdései közt óriási a különbség. Nem akartam állást foglalni ebben a bonyolult kérdésben.” Nevét mégis felrakták a támogatók közé.

Hasonlóan járt Palugyai István, a Tudományos Újságírók Klubjának örökös tiszteletbeli elnöke is, aki a 444-nek jelezte, hogy akarata ellenére szerepeltették a támogatók közt.

A főnöknek aláírnak

Kérdéseket vet fel a lista üzenetét illetően azok névsora is, akik önszántukból írták alá Baán László listáját. Legtöbbjük ugyanis egészen a Baán vezette intézményektől kapják a fizetésüket, vagy pozíciójuk függ a Liget-projekttől. Sokan pedig a Baánnal szorosan együttműködő kulturális kormányzat alkalmazottai. Ez a listát gyanútlanul böngészőknek csak azért nem volt nyilvánvaló, mert a neveknél trükkösen azt a titulust tüntették fel, amely nem utal az összefonódásra. Más neveknél a nem hivatalos kapcsolatok ismerete szükséges.

Fussa át az aláírók és pozíciójuk listáját, hogy eldönthesse, mennyire lehetett önkéntes a támogatói lista aláírása.

A listával kapcsolatban már csak ízlésbeli kifogás, hogy támogatónyilatkozatokat jellemzően civil szereplők szoktak indítani, hiszen az államnak megvannak a maga hivatalos csatornái saját álláspontja kifejtésére. 

 

Tisztelt Index Szerkesztőség!

Arra szeretném kérni a Szerkesztőséget, hogy változtatás nélkül közöljék le az alábbi nyilatkozatomat, Földes András „Fizetett szereplőkkel népszerűsítik a Liget-projektet” című írása kiegészítéseként, ahhoz kapcsolódóan.

Végül is nem ért meglepetés az Index cikk kapcsán, megszoktam, hogy csak akkor kerül az én személyem és az általam vezetett Budapest Music Center az Index címoldalára, ha azt az index újságírói és szerkesztői „érdekesnek” tartják. Az „index” trükk nem a cikkekben hanem a főcímben és kihagyott sorokban rejlik, és főleg abban, hogy politikai hozzáállásokat sugalmaz, felhasználva a politikától távolálló személyeket és ügyeket. A ma reggeli címlapon hozott hírből, „Kamu aláírásokkal és fizetett szereplőkkel népszerűsítik a Liget-projektet” az én „nem” aláírásom lett a kamu, ami akár lehetne megtisztelő is, de ebben a kontextusban pont az ellenkezőjévé vált.

A velem készült beszélgetésből készült cikket kérésemre az Index elküldte, és én ki is javítottam, csak hogy pont azt „kamuzták” el ami a lényeg volt. Az általam elfogadott írás úgy kezdődött, hogy „Végül is véletlenül került fel a neve a Liget projekt támogatói listájára Gőz Lászlónak, mondta el a BMC alapítója és tulajdonosa az Indexnek” Az akarata ellenére hangsúlya és a véletlen között komoly különbség van. Természetesen a cikk következetesen a rossz hír jobb mint a jó filozófiáját követte, és kihagyta az utolsó mondatomat is, mert minek is ilyenekkel traktálni az olvasót, a mondat így hangzott: „Megkérdeztük a szakembert, hogy ha nem merülünk bele a részletekbe, akkor inkább szimpatizál a projekttel, vagy kritikus. Gőz megismételte, hogy egy ennyire szakmai kérdésben nem tud nyilatkozni, de alapvetően fontosnak tartja, hogy felépüljön a Zeneház, ami teljesen egyedülálló lesz Európában.”

Ezek után a fák kérdését még mindig a szakemberekre bízva, jelen soraimmal kinyilvánítom, hogy ezennel aláírom a támogatói nyilatkozatot, mert akkor béke lesz, és újra érdektelenek maradunk az Index számára!

Üdvözlettel

Gőz László

Budapest Music Center

Rovatok