Index Vakbarát Hírportál

Nem biztosították a Habonyéknak kölcsönadott műtárgyakat

2016. április 14., csütörtök 11:02

A Szépművészeti Múzeum nem kötött biztosítást azokra a festményekre, amelyeket 2013-ban kölcsönadott a Habony Árpádhoz köthető Szerb utcai lakásba. A biztosítási díjat a kft.-nek kellett volna fizetnie. Felelős nincs, mert az illetékes kolléga már nincs a múzeumban. A Szépművészeti az Indexnek jelezte, másoknak is úgy adnak kölcsön műtárgyakat, hogy nem kötnek külön biztosítási szerződést.

Habár a szerződésben előírták, mégsem voltak biztosítva azok a festmények, amelyeket a Szépművészeti Múzeum 2013-ban adott kölcsön a Brand Lab Kft.-nek, és a Habony Árpádhoz köthető Szerb utcai lakásba került. A Szépművészeti az Átlátszónak azt írta, hogy 

a biztosítási szerződéskötés folyamata ugyan megkezdődött, de nem fejeződött be.

A kölcsönadott képek biztosításáról eddig annyit tudtunk, hogy a szabály szerint a cégnek kell kifizetnie a kölcsönzés ideje alatt. A szerződésben meg is határozták az összes festmény biztosítási díját. Több kép éves biztosítási díja 50-125 euró között mozog, de az egyik kép biztosításért 863,9 eurót kell fizetni (275 ezer forint). Ez utóbbi kép (Jupiter Ámor diadalmenetében) biztosítási értékét 135 millió forintra becsülik, azért ilyen magas az összeg.

A szerződés szerint a biztosítást a múzeumnak kell megkötni, a képek kölcsönzője pedig fizet. A Szépművészeti közlése szerint ez nem történt meg. „A biztosítási szerződést irattári dokumentumaink között nem találtuk” – írta a múzeum az Átlátszó közérdekű adatigénylésére. Felelősségre viszont senkit nem tudnak vonni:

A biztosítási ügyintézésért ügykörileg felelős kolléga idő közbeni távozása miatt személyi felelősség utólag már nem állapítható meg.

Más kölcsönzésnél sincs biztosítás

A Szépművészeti Múzeum az Indexnek azzal egészítette ki a dolgot, hogy a szerződéskötés idején hatályos szabályok alapján „a kölcsönvevőnek nem kellett biztosítást kötnie a műtárgyakra, és nem lett volna kötelező pénzügyi biztosítékot sem kérnie a kölcsönző intézménynek, de a múzeum ezt megtette". A Brand Lab a műtárgyakkal kapcsolatban teljes kártérítési felelősségvállalásra vonatkozó garancianyilatkozatot tett.

A Szépművészeti Múzeum – a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményét is beleértve – jelenleg hozzávetőlegesen 3000 műtárgyat kölcsönöz, ebből mintegy 1200 műtárgyat nem muzeális intézmények számára, szinte kivétel nélkül ingyenesen, ugyanilyen jogi konstrukcióban, külön biztosítási szerződés nélkül. 

A Brand Lab műtárgykölcsönzéséről eddig a következő részletek derültek ki:

Rovatok