Index Vakbarát Hírportál

Rendőri bántalmazás miatt nyomoz az ügyészség a turai férfi halála után

2016. április 26., kedd 09:16

A Központi Nyomozó Főügyészség hivatalos eljárásban elkövetett bántalmazás és más bűncselekmény gyanúja miatt nyomoz azt követően, hogy egy turai férfi egy igazoltatást követően elhunyt, írja a Blikk. Gyanúsított egyelőre nincs, a lap szerint az akcióban részt vevő idősebb rendőr ma is szolgálatban van.

A román állampolgárságú Lucian Ciprian tavaly júliusban vesztette életét egy rendőri intézkedés után. A lap szerint a háromgyerekes apát igazoltatni akarták, de ijedtében kiugrott a kocsiból, a rendőrök pedig üldözni kezdték. Egy szemtanú azt állítja, hogy a férfit elkapták a rendőrök és ütni kezdték, majd megbilincselték.

A fiatalabb rendőr keze reszketett. Úgy adta oda nekem a bilincskulcsot, vegyem le én róla. A karperec a csontjáig bevágott. A bilincset fogva húzták a földön! A mentősök sem mertek hozzányúlni. Minket kértek meg, tegyük be a mentőkocsiba

- nyilatkozta a férfi sógora a lapnak.

Lucian Cipriant ezután a hatvani kórházba szállították, de aznap este elhunyt. A rendőrségi jelentés hámsérülésekről írt, és arról, hogy a férfi halálát szívelégtelenség okozta. A rokonok viszont állítják, hogy az apán fejsérülést, durva hát- és mellkasi sérüléseket láttak. Mint mondják, tudtak róla, hogy Ciprian fogyasztott kábítószert - valószínűleg ezért futott el -, de kizártnak tartják, hogy ebbe halt volna bele.

A szemtanú helyszíni bizonyítást kért az ügyben, amit az ügyészség a napokban meg is tartott. A család most új boncolást szeretne elérni.

Rovatok