Index Vakbarát Hírportál

Itt a gyöngyösi gyerekhalál miatt indult vizsgálatok eredménye

2016. május 24., kedd 16:11

A szülők elzárkózása miatt nem volt elég bizonyíték, a jelzőrendszer tagjainak sem volt egységes a véleménye, ezért nem menekítették ki időben a családból azt a gyöngyösi kislányt, aki másfél éves korában, csontsoványan halt meg. Ezt állapította meg a Heves Megyei Kormányhivatal vizsgálata. Az eredmény szerint a védőnő nem követett el mulasztást, a gyerekorvos szerepét várhatóan csak júniusra fogják tisztázni. Törvényváltozást is sürgetnek.

A terveknek megfelelően (részben) lezárultak a Heves Megyei Kormányhivatal által indított vizsgálatok a másfél éves gyöngyösi kislány halála miatt. Miközben a szülők ellen emberölés gyanújával nyomoz a rendőrség, ezek a vizsgálatok arra keresték a választ, miért nem tudta a gyermekvédelem megakadályozni a tragédiát. A kormányhivatal keddi közleménye szerint ezekre jutottak:

A közlemény szerint a veszélyben lévő gyerekeket azért nem vették el a szülőktől, azért nem emelték ki a családból, mert

A család életvitelére, gyermekgondozási hiányosságaira egyéb bizonyíték a szülők elzárkózása miatt nem állt rendelkezésre, ezért a védelembe vételi eljárásokat a gyámhivatal megszüntette. Sem a gyermekjóléti szolgálattól, más intézménytől vagy személytől, sem a hozzátartozóktól nem érkezett javaslat a gyermekek családból való kiemelésére. A gyámhatóság ezért ezt az intézkedést nem mérlegelte, alkalmazta. 

Törvényváltozás is kellene

Szigorítást sürget a térségi fideszes képviselő is

A térség fideszes országgyűlési képviselője, Horváth László kedden sajtótájékoztatót tartott Gyöngyösön, ahol bejelentette: ő is a gyermekvédelmi szabályok szigorítását kezdeményezi. Az MTI beszámolója szerint közölte: emberi mulasztások és rendszerszintű hiányosságok vezettek a kislány halálához, a szabályok szigorításának célja az lenne, hogy "ne lehessen a kiskorú gyermekeket zárt ajtók mögé eldugni". Szerinte el kell érni a törvény erejével, hogy a védőnő kizárása vagy a vizsgálatok, kötelező védőoltások elmaradása automatikusan minősüljön súlyos veszélyeztetésnek, és jöjjön ilyenkor hatósági eljárás vagy rendőri kényszerintézkedés.

A vizsgálat a gyermekjóléti központ javára írta, hogy

Ugyanakkor a vizsgálat mulasztásokat is megállapított: mind a gyermekjóléti központ, mind a gyámhatóság mulasztott az eredmény szerint. Ezért a kormányhivatal a járási hivatal vezetőjét és a gyermekjóléti központ vezetőjét is felhívta arra, hogy vizsgálja ki a munkajogi felelősséget, és vonja le a szakmai tanulságokat a hasonló tragédiák megelőzése érdekében.

A kormányhivatal megjegyzi: indokoltnak tartják azt is, hogy módosítsák a gyermekvédelmi törvényt, és a gyámhatóság kapjon egyértelmű felhatalmazást azokban az esetekben, ha a szülők megtagadják az együttműködést.

A védőnő nem hibázott

Zajlott egy népegészségügyi hatáskörbe tartozó vizsgálat is, ez a védőnőre és a gyermekorvosra koncentrált. A védőnőt teljesen tisztázta az eljárás, őt vétlennek találták. A vizsgálat arra jutott, hogy a védőnő a jogszabályok és a szakmai szabályok szerint járt el, mulasztást nem követett el.

Az orvos szerepét még vizsgálják

A gyermekorvos ügyében még nem zárult le a vizsgálat. "Jelenleg belföldi jogsegély keretében az ügyben releváns egészségügyi dokumentáció bekérése, illetve a vizsgálattal érintett orvos nyilatkozatának beszerzése történik" - írják.

Ha ezzel meglesznek, be fognak vonni a vizsgálatba egy szakfelügyelő főorvost, akinek a dolga "a szakmaiság és szakszerűség" megítélése lesz. A közlemény szerint az ellenőrzés befejezése június végére várható.

A kormányhivatal megjegyzi, hogy a vizsgálatok lezárultával kezdeményezik a jogszabályok módosítását, hogy hatékonyabbá tegyék a gyerekek védelmét.

Rovatok