Index Vakbarát Hírportál

Orbán: Ha Soros kéri, az összes fideszesnek vissza kell fizetnie a tőle kapott ösztöndíjat

2016. május 26., csütörtök 15:21

Lázár János a kormányinfón elmondta, hogy magát Orbán Viktort kérdezte meg arról az erkölcsi dilemmáról, mennyire jogos a Fidesz részéről Soros Györgyöt úgy támadni, hogy közben vezetőnek jelentős része az ő pénzén tanult külföldön, illetve a pártot a kilencvenes évek elején támogatta a magyar származású amerikai milliárdos.

Ha Soros úrnak kell a pénz, akkor minden fideszes fizesse vissza!

De Lázár azt is elmondta, Soros nem várhatja el, hogy a folyósított ösztöndíj fejében hallgatói az általa képviselt ideológiát vallják. De amíg nem szól, addig nem lehet baj az ösztöndíjakkal.

Lázár szerint ha Soros a Fidesztől a párt működésére adott 3 millió forintot kéri, akkor azt is visszafizetnék.

A Népszabadság összeszedte a fideszes elit összes Soros-ösztöndíjasát. Orbán Viktor 1988 áprilisától a Soros Alapítvány pénzéből felállított Közép-Európa Kutatócsoport munkatársa volt, 1989 szeptemberétől pedig az alapítvány ösztöndíjával az oxfordi Pembroke College-ben az angol liberális filozófia történetét tanulmányozta. Soros-ösztöndíjjal tanult az Oxfordi Egyetemen 1986–87-ben Szájer József, a Fidesz EP-képviselője. Németh Zsolt volt külügyi államtitkár 1988–89-ben ugyancsak ösztöndíjasként politikaelméletet hallgatott az oxfordi St. Antony's College-ban.

Schmidt Mária, Orbán korábbi főtanácsadója, a Terror Háza igazgatója hároméves kutatási ösztöndíjat nyert a Soros Alapítványtól a magyar zsidóság XX. századi történelmének tanulmányozására ­1985-ben.

Kövér László mostani parlamenti házelnök 1987–1988 között kutathatta Soros-ösztöndíjjal a közép-európai társadalmi mozgalmakat. ­Deutsch Tamás a részben Magyarországon, részben Angliában működő, kifejezetten a Fidesz és az SZDSZ ifjú reménységei számára szervezett hat hónapos „menedzseriskola” hallgatója volt 1989-ben. Kovács Zoltán kormányszóvivő 1994 és 1995 között Soros-ösztöndíjjal Oxfordban a The Queen's College-ban tanult.

Rovatok