Index Vakbarát Hírportál

Elfogadták a terrorvészhelyzetes alkotmánymódosítást

2016. június 7., kedd 10:24

A parlamentben a kormánypártok és a Jobbik frakcióinak támogatásával megszavazták az Alaptörvény hatodik módosítását. A törvényjavaslattal kapcsolatos kritikákról, születésének körülményeiről itt írtunk részletesebben. A módosítás lényege, hogy „terrorveszélyhelyzet” esetére  új, különleges jogrend lehetősége kerül be az Alaptörvénybe. Ezt a kormány kezdeményezésére a parlament rendelheti el kétharmados többséggel, és szükség esetén lehetővé teszi a honvédség bevetését.

A kormánypártok által kezdeményezett módosítást a Jobbik képviselői is megszavazták, miután az eredeti javaslaton a beterjesztők sokat finomítottak. Az alkotmánymódosítást az MSZP és az LMP nem támogatta, de a Jobbik szavazataival bőven megvolt a kétharmad.

A parlament két másik, a terrorvészhelyzethez kapcsolódó, sarkalatos törvényeket módosító törvényjavaslat-csomagot is elfogadott. A legfontosabb változás, hogy terrorveszélyhelyzet esetén a rendőrség széles körű felhatalmazást kap annak elhárítására, 72 órás (meghosszabbítható) időtartamra.

A parlament az egyebek mellett arról is döntött, hogy a kárpótlási alapban lévő termőföldek állami tulajdonba kerülnek, ezzel rendeződik  a kárpótlás során hátramaradt termőföldek tulajdonjogi helyzete.

Rovatok