Index Vakbarát Hírportál

Frontálisan ütközött a szombathelyi polgármester

2016. június 7., kedd 17:07

Frontális autóbalesetben megsérült Puskás Tivadar, Szombathely polgármestere a sárvári elkerülő úton délután 15 óra 10 perckor, írja a vaol.hu.

A lap úgy tudja, a polgármestert szállító autóban négyen utaztak, a sofőr súlyosan megsérült, a polgármester és a másik két utas könnyebb sérüléseket szenvedett. A baleset másik résztvevője, a másik autó vezetője az ütközés következtében annyira megsérült, hogy a helyszínen meghalt, a mentők nem tudták már újraéleszteni.

A balesetet az okozhatta, hogy a sofőr letért az útpadkára, majd amikor korrigálni akart, frontálisan ütközött a polgármester autójával.

A helyszínelés alatt a forgalmat mindkét irányból Sárvár belterülete felé terelik. A balesethez négy mentőautó és egy mentőhelikopter érkezett.

A nyugat.hu-nak sikerült pár szót váltani Puskás Tivadar polgármesterrel, akitől megtudták, hogy éppen dolgozott az autóban, amikor a sofőr felkiáltott, hogy elénk fordul, majd abban a pillanatban ütköztek. Az autóban a polgármesteren és a sofőrön kívül Lakézy Gábor osztályvezető is bent ült, ő a saját lábán szállt be a mentőbe. A balesetet egy kisárusszállító jármű okozta, ami eddig ismeretlen okból az enyhe jobbra ívelő kanyarban a polgármester autója elé pördült. Egy szemtanú elmondta, a baleset kivédhetetlen volt, a sofőr feltehetőleg elalhatott. Az áldozat a kisáruszállító sofőrje.

Rovatok