Index Vakbarát Hírportál

Kevésnek tűnt a szajré, erre előkerült még négy zsák arany

2016. június 15., szerda 07:58

Négy zsák elrejtett aranyat és 14 millió forintnyi lopott eurót találtak egy ecseri portán a debreceni rendőrök egy megismételt házkutatás során- írja a Bors a Zsaru magazin nyomán. nyomozás során kiderült, hogy a 49 éves V. Károly az értékeket 2013 januárja óta elkövetett betöréssorozatából szerezte. A férfi az egész országban tevékenykedett, a lakásokból csak a pénzt és arany ékszert vitte el.

Illés Zoltán százados, a Debreceni Rendõrkapitányság bűnügyi osztályának vezetője szerint 

V. Károly csak Debrecenben 15 házat rámolt ki 2015 június 6-i lebukásáig.

Az egyik sértett menekülés közben meglátta, és elég pontos személyleírást adott róla. A tettesről így jó grafika készülhetett, később a tanú fényképről is felismerte. V. Károlyt tavaly júniusban tartóztatták le, házában már első körben is egy csomó mobiltelefont, több kilónyi arany ékszert, márkás karórákat, valamint csaknem 5,5 millió forint értékű valutát és magyar pénzt foglaltak le.

Azonban a sértettek felkutatása során felmerült a gyanú, hogy az ecseri ház rejthet még értékeket. Ezért a rendőrök talajradarral és fémdetektorral felszerelkezve visszatértek, és újabb kincsekre bukkantak. A zsákmány mértékét jelzi, hogy négy zsákot meg lehetett tölteni az aranyékészerekkel és már értékekkel.  Ráadásul a gyanúsított feleségének ruházatában is találtak 45 500 eurót. Orgazdaság gyanújával az asszonyt, valamint a házaspár két felnőtt lányát is kihallgatták. Ők szabadlábon védekeznek.

Rovatok