Index Vakbarát Hírportál

A bíróság szembesíteni fogja Rogán Antalt Portik Tamással

2016. június 20., hétfő 08:34

A bíróság újra be fogja idézni Rogán Antalt a bíróságra, és ott szembesíteni fogják Portik Tamással, mondta a Népszabadságnak Juhász Péter, az Együtt alelnöke.

Juhász a lapnak adott interjúban azt mondta: a miniszterelnök kabinetfőnöke meg akarta úszni a pénteki tárgyalást. Rogán halaszthatatlan közfeladat ellátásra hivatkozott. Azt állította, hogy Münchenben háttérbeszélgetést folytat német újságírókkal és a Bildnek nyilatkozik. Juhász azonban nem érti, miért pont erre az időpontra tették a találkozót az újságírókkal, ha a tárgyalás időpontja két hónapja ismert volt.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda a hétvégén képekkel bizonyította, hogy Rogán tényleg találkozott az újságírókkal. Rogán ügyvédje korábban indítványozta is, hogy halasszák el Portik meghallgatását, mert a fideszes politikus ott akart lenni a szembesítésen.

A pert eredetileg Rogán Antal indította Juhász ellen, aki azt állította a fideszes politikusról, hogy bűnözőkkel üzletel. A pénteki tárgyaláson a Prisztás-gyilkosság miatt elítélt Portik Tamás terhelő vallomást tett Rogán Antalra. Azt mondta: tízmillió forintnak megfelelő eurót adott át neki személyesen, amelyet egy belvárosi ingatlan eladása miatti közreműködéséért kapott a fideszes politikus.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda rendkívül gyorsan reagált a pénteki tárgyaláson elhangzottakra. Azt írták: Rogán Antal  soha, sehol nem találkozott Portik Tamással, se házibulin, se máshol. Ahogyan Pápa Marianne-t (Habony Árpád nagynénjét) sem ismeri, vele sem találkozott személyesen. Rogán két rendőrt fog megidézni tanúnak, akik szerinte bizonyítani fogják a gyilkosságért jogerősen elítélt Portik hazugságait.

Juhász Péter szerint Rogán ügyvédje a Portik Tamás elfogását vezető parancsnokot kérte fel tanúnak, és a Nemzeti Védelmi Szolgálat egyik tagját, aki a Portik elleni titkos adatgyűjtést vezette. Juhász szerint kérdéses, vajon honnan tudhat Rogán Antal arról, ki vezetett korábban egy titkos nyomozást.

A pénteki tárgyalásról az állami média nem számolt be, és az Együtt közleményét sem hozta le arra hivatkozva, hogy Habony Árpád nagynénje szerepel benne, aki nem közszereplő.

Juhász azt mondta: ő soha életében nem találkozott Portik Tamással. Azért idéztették be tanúnak, mert korábban egy interjúban azt mondta, ismeri Rogánt. Juhász szerint Portik nem érdekelt abban, hogy hazudjon. Hamis tanúzással öt év börtönt kockáztat.

Rovatok