Index Vakbarát Hírportál

Az önkormányzat munkavezetője a felelős a közmunkás haláláért

2016. június 21., kedd 10:06

Mint ahogy azt korábban megírtuk, decemberben egy közmunkás vesztette életét a Bagamér melletti homokbányában. A férfira másodpercek alatt egy kilencméteres homokfal omlott rá, és olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen meghalt.

Az ügyben a helyi önkormányzat munkavezetője, B. L. ellen indult nyomozás. Bár korábban maga az áldozat panaszkodott, hogy a bánya életveszélyes, a rendőrség nyomozása szerint az 55 éves munkavezető megszegte a rá vonatkozó munkavédelmi szabályokat, a tragédia napján nem tartott helyszíni szemlét, és munkairányítót sem nevezett ki.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság június 17-én halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség miatt, vádemeléssel fejezte be a nyomozást.

Rovatok