Index Vakbarát Hírportál

Ha Rogán nem cáfolja meggyőzően Portikot, eljárást indíthatnak ellene

2016. június 23., csütörtök 15:35

A Fővárosi Törvényszék szerint a bíró az eljárás mostani szakaszában nem tesz feljelentést, arra a bizonyítási eljárás után kerülhet sor, elméletben.

Portik Tamás, a Prisztás-ügyben jogerősen elítélt bűnöző múlt pénteken tett terhelő vallomást Rogán Antalra. Részletesen elmondta, hogy - állítása szerint - néhány bennfenntes hogyan játszotta ki a belvárosi ingatlanokat olcsóbban az ismerősöknek. Azt is állította, hogy tízmillió forintnyi eurót adott át Rogánnak a belvárosi Fidesz-irodában. Rogán Antal tagadta ezeket az állításokat, és hamis tanúzásért tesz feljelentést Portik ellen.

A bíróság még kivár a hamis tanúzás miatti esetleges lépésekkel. Ugyanakkor megkérdeztük azt is, tesznek-e feljelentést az elhangzottak esetleges igazságtartalmának kivizsgálásáért. A Fővárosi Törvényszék válaszul azt közölte, hogy „az eljáró bíró az eljárás jelen szakaszában nem tesz feljelentést, egyelőre meghallgatta a tanút és rögzítette vallomását, a bizonyítási eljárás még folyamatban van.

A bíróság nem az eljárás jelen szakaszában, hanem annak befejezésekor értékeli a felek által az eljárás folyamán elé tárt bizonyítékokat, és teszi meg az ennek megfelelően szükséges, illetőleg jogszabály által előírt intézkedéseket 

- írták. Kabódi Csaba büntetőeljárásjogi szakértő, az ELTE oktatója egy korábbi cikkünkben azt mondta, a magyar törvények betűje alapján a bírónőnek feljelentést kellene tennie, hiszen tudomására jutott egy bűncselekmény gyanúja. Más kérdés, tette hozzá, hogy a gyakorlat egészen más, ezt az előírást ritkán értelmezi bárki ilyen szigorúan, hiszen például az ügyészség sem szokott újságcikkek alapján lépni.

Lázár János egyébként a csütörtöki kormányinfón megvédte Rogánt, mert szerinte Portik állítása megkérdőjelezhető. A fideszes Révész Máriusz szerint sem lehet hitelt adni egy elítélt bűnöző szavainak, ugyanakkor ő azt is kijelentette, hogy "tisztázni kell az ügyet, teljesen egyértelmű (...), hogy történhetett-e ilyen, vagy sem", Rogán Antalról pedig azt mondta,

hiába áll ki most és mond valamit, azt emberek jelentős része nem fogja elhinni.

Rovatok