Index Vakbarát Hírportál

Nem volt biztosításuk a felrobbant tűzszerészeknek

2016. július 4., hétfő 06:20 | aznap frissítve

Mivel korábban megszüntették a katonák élet- és felelősségbiztosítását,  a honvédelmi miniszter egyéni mérlegelése határozza meg a Hortobágyon bomba hatástalanítása közben hősi halált halt tűzszerészek hozzátartozóinak járó összeget, írja a Magyar Idők.

A lapnak Szendrei Zoltán őrnagy, a Honvédszakszervezet alelnöke elmondta: a Honvédelmi Minisztérium Hende Csaba minisztersége idején, négy évvel ezelőtt szüntette meg a katonák biztosításait. A tárca arra hivatkozott, hogy addigi aránytalanul magas biztosítási díjat kellett fizetnie a honvédségnek a katonák után, miközben csak kevés káresemény következett be. Most az a főszabály, hogy a Magyar Honvédség katonáit érintő balesetek, halálesetek után mindenért a honvédelmi tárca vállal felelősséget, és állja a kártérítési, kárenyhítési juttatásokat. 

A lap információja szerint Simicskó István honvédelmi miniszter saját hatáskörében a korábbi, biztosítási alapú kárenyhítéseknél is magasabb összegű, több mint tízmilliós nagyságrendű kegyeleti juttatásra tesz majd javaslatot. A Magyar Honvédség gondoskodik az elhunyt katonák méltó búcsúztatásáról, temetési segélyt nyújt, intézkedik az özvegyek nyugellátásáról és az árvaellátásról.

A Magyar Idők közlése szerint az előző honvédelmi vezetés alatt szüntették meg azt a lehetőséget is, hogy a hősi halált halt katonákat posztumusz elő lehessen léptetni. A lap információja szerint Simicskó István meg kívánja változtatni ezt a rendelkezést, és elő fogja léptetni az elhunyt tűzszerészeket. Az ügyről tárgyalnak a hétfői miniszteri értekezleten, és a keddi kormányülés elé terjesztik az ott elfogadott javaslatokat.

Rovatok