Index Vakbarát Hírportál

Rogán megmagyarázza a közös fotóját Portik Tamással

2016. július 6., szerda 18:09

Olyan fotót posztolt Juhász Péter, amelyen együtt látható Rogán Antal és Portik Tamás, miközben a miniszter azt állította, hogy soha nem találkozott az elítélt bűnözővel. A miniszter ügyvédje azt mondta az Indexnek, hogy a fotó nem bizonyít semmit, mert Rogán sok nyilvános eseményen vesz részt, ahol bárki a közelébe férkőzhet.

Juhász Péter, az Együtt alelnöke szerda délben posztolt a Facebookon egy fotót, amelyen állítása szerint együtt szerepel Portik Tamás és Rogán Antal. A képen a miniszter a nemrég 15 év börtönre ítélt maffiózó mögött áll, amennyiben valóban ők szerepelnek a fotón. A kép önmagában még ez esetben is aligha bizonyít bármit, azon túl, hogy lehetett valamikor egy olyan esemény, amin mindketten ott voltak. 

A felvétel forrása egyelőre teljesen ismeretlen, lehet részlet egy videofelvételből, de újságcikkből is kifotózhatta valaki. Annyi azért valószínűnek tűnik, hogy egy budapesti szórakozóhelyen, étteremben készülhetett. (Ha van ötlete, hogy hol és mikor játszódhat a jelenet, írja meg nekünk.)

Megkérdeztük a Miniszterelnöki Kabinetirodát, hogy valóban Rogán miniszter látható-e Portik mögött, és ha igen, hol és mikor készülhetett a fotó. A sajtóiroda helyett ezúttal Kovátsits Lászlótól, a miniszter ügyvédjétől kaptunk választ. 

„Ez egy általános és jellegtelen kép, amelyről nem lehet megállapítani, hogy hol és mikor készült” – mondta az Indexnek telefonon Kovátsits.

Semmilyen adatot nem juttattak el hozzánk, ami a kép valódiságát bizonyítaná

– mondta a jogi képviselő.

Kovátsits szerint Rogán évente több mint száz nyilvános eseményen vesz részt, ezeken a rendezvényeken pedig bárki megjelenhet. Az ügyvéd szerint

Portik Tamásnak is lehetett lehetősége, hogy egy nyilvános eseményen Rogán közelébe kerüljön, anélkül hogy felfedte volna a személyazonosságát.

A jogi képviselő azt mondta, hogy továbbra is az az álláspontjuk, hogy Rogán Antal nem ismeri Portik Tamást.

Rogán Antal 2014 óta másodjára tagadja, hogy ismerné Portik Tamást, vagy csak valaha találkozott volna vele. „Sem házibuliban, sem máshol” nem találkoztak – állítja a politikus.

Portik nemrég azt állította a bíróságon, hogy 10 millió forintnak megfelelő euró kenőpénzt vitt Rogánnak a Centrál Kávéházba egy belvárosi ingatlan megszerzésének elintézéséért cserébe. Rogán szerint ez hazugság, az ügyészség viszont elutasította a Portik ellen tett hamis vád miatti feljelentést. A Rogán számára egyre kínosabbá váló ügyről ebben a cikkünkben írtunk részletesebben. 

Nem először fordul elő a magyar politikatörténetben, hogy titokzatos módon előkerül egy fotó, amelyen a politikus egy alvilági szereplővel látható. Sokáig Kuncze Gábor volt belügyminiszter 1994-es fotója volt a legemlékezetesebb az azóta meggyilkolt Prisztás Józseffel. Majd pár évvel ezelőtt előkerült egy 2004-es fotó, amelyen Orbán Viktor együtt szerepel az azóta életfogytiglanra ítélt Magyar Róberttel. Mindkét felvétel nyilvános helyen és eseményen készült, és a politikusok utóbb azt mondták, nem tudták, kivel szerepelnek egy képen. 

Rovatok