Index Vakbarát Hírportál

Lázár: Nincs szükségünk azokra, akik kínos ügyeket hagynak hátra

2016. július 14., csütörtök 06:55

A Miniszterelnökséget vezető miniszter, aki minden bizonnyal stratégiai kabinetvezetőként dolgozik tovább hamarosan, a Figyelőnek adott interjút. Ebben azt mondta, legfőbb célkitűzése, hogy támogassa Orbánt abban, hogy fellépjen a politika és a gazdaság káros összefonódása ellen.

„Minden kormány lehetőségeket teremt. Van, aki tud élni a lehetőséggel, van aki nem tud élni a lehetőséggel, és van, aki visszaél a lehetőséggel. Nekünk nincs szükségünk arra, azokra, akik semmilyen felelősséget nem vállalnak, csak kínos ügyeket hagynak hátra, ártva ezzel hazájuknak és a közösségünknek” – mondta. (Az interjúban Lázár nem nevesít senkit, ugyanakkor a lap egy másik cikkében névtelen forrásra hivatkozva megemlítik Habony és Vajna „dorbézolásait”.)

A lap felvetésére, hogy eddig is írtak ilyen ügyekről a lapok, de nem indultak eljárások, Lázár azt válaszolta, hogy

azokon a területe
n, ahol neki lesz politikai felelőssége, ott irtani fogja azt, ha valaki visszaél a bizalommal és lehetőséggel
 
.

Lázár azt is mondta, hogy a miniszterelnök eközben azokra az ügyekre fókuszál, amik az emberek életét hosszú időre befolyásolják, például a vitára, ami Európa jövőjéről folyik.

Lázárt kérdezték az uniós kilépésről is; erről azt mondta, „a jövő politikai generációjának nagy kérdése az uniós tagság megítélése,

így amit mondtam, az a holnapnak és nem a mának szól.

Az EU-pénzekről szóló kérdésre azt felelte, „súlyos összegeket fizetünk be magunk is a közös kasszába, és saját érdekeink rovására kellett megnyitnunk piacainkat, lemondva nemzeti agrár- és iparpolitikánk hazai támogatásáról”.

Rovatok