Index Vakbarát Hírportál

Hadházy Ákos lett az LMP társelnöke

2016. július 16., szombat 13:48 | aznap frissítve

Az LMP Hadházy Ákost választotta meg a párt társelnökévé és ő kapja a megüresedett országgyűlési képviselői mandátumot is, közölte az MTI.

Gál József, az ellenzéki párt szóvivője a párt tisztújító kongresszusa közben tartott szombati sajtótájékoztatóján közölte: Hadházy Ákos társelnökségét - aki egyedüli jelöltként indult - a delegáltak 85 százaléka támogatta a titkos szavazáson, a parlamenti mandátumot pedig a küldöttek 90 százaléka neki ítélte oda.

Hadházy Ákos két fontos feladatot határozott meg a tájékoztatón, ezek egyike, hogy a kormányt 2018-ban le kell váltani, a másik pedig, hogy teljesen új irányt kell adni az országnak. Értékelése szerint a 2018-as választás egyik meglepetéspártja lesz az LMP, amelyet fenntartható, választható, megbízható és erős pártként jellemzett.

Mint mondta, nem démonizálni akar egyes kérdéseket - például az uniót, a migrációt, a nemzetközi nagyvállalatokat vagy a korrupciót -, hanem reformjavaslatokat, megoldásokat kínálni.

A tisztújítás az LMP két pozíciójában Schiffer András távozása után vált esedékessé, aki az Indexnek adott interjújában jelentette be, hogy a társelnökségről június 1-jével, képviselői mandátumáról augusztus 31-ével mondott le, megtartva párttagságát. A párt általános tisztújítást várhatóan jövő januárban tart.

Hadházy Ákos 2014 óta tagja az LMP-nek, ő a párt antikorrupciós szakszóvivője, és tagja az országos elnökségnek is. Korábban a Fideszben politizált, ahonnan 2013-ban lépett ki. A Szekszárdon állatorvosként dolgozó politikus 2006-ban és 2010-ben is a Fidesz színeiben lett önkormányzati képviselő.

Rovatok