Index Vakbarát Hírportál

Megszüntették a nyomozást a siófoki Nagystrand ügyében

2016. július 18., hétfő 08:46

A Zalaegerszegi Járási és Nyomozó Ügyészség szerint helyesen döntött a megyei rendőrség amikor bűncselekmény hiányában megszüntette a siófoki strandüzemeltető, önkormányzati tulajdonú Balaton-parti Kft. ügyeiben hűtlen kezelés gyanújával indított nyomozást, írja a Sonline. A nyomozás megszüntetése ellen Lengyel Róbert siófoki polgármester jelentett be panaszt, további jogorvoslatnak azonban már nincsen már helye.

A társaság 2010-14 közötti gazdálkodását átvilágító bizottság vizsgálati jelentése szerint eltűnt a műmárvány burkolat a Nagystrand felújítása során, olasz lámpatestek helyett magyart, rézkábel helyett alumínium kábelt építettek be, milliós értékű asztalok, csillárok, festmények beszerzésével építette át a kft. a Thanhoffer villát.

A Kft.-nél is történtek szabálytalanságok, százmilliók mentek különféle reklámcélra, csarnokfelújítás az asztalitenisz-klubnak, terembérlés felügyelő bizottsági ülésekre a fideszes tanácsnok szállodájában, parkolóbérleti szerződés a helyi kisebbségi elnökkel, és az egyik önkormányzati képviselő korábbi cégével. Ezeket azonban sem a rendőrség, sem az ügyészség nem találta bűncselekménynek.

A polgármester szerint az ügyek tisztázása érdekében nem tett meg mindent a nyomozó hatóság, nem hallgatott meg elfogulatlan szakértőket. Lengyel Róbert panaszában azt is írta, hogy a kivitelező maga is elismerte, hogy az előírt műszaki tartalomtól eltérő, olcsóbb megoldásokat alkalmazott, meg nem nevezett, „a projektben közreműködő személyekkel megegyezve”. A nyomozás nem tisztázta, kik voltak ezek és milyen alapon adhattak felmentést. Lengyel szerint csak szakértői vélemény tisztázhatta volna, hogy érte-e kár az önkormányzat cégét.

„Ha voltak is a feljelentésben és a vizsgálati jelentésben írt szabálytalanságok, nem állapítható meg, hogy ezek szándékos kötelességszegések voltak, vagy csupán rosszul kialakult és folytatott gyakorlat, illetve hanyagság eredményei. A nyomozás adatai alapján a bűncselekményt az esetek egy részében nem lehetett kizárni, csupán azt lehetett megállapítani, hogy a bűncselekmény elkövetése nem bizonyítható” – írta határozatában az ügyészség.

Rovatok