Index Vakbarát Hírportál

Balesetveszélyes játszóteret épített 40 millióért az I. kerület

2016. július 27., szerda 09:38

40 millió forintért alakított ki egy látványos, de játszásra teljesen alkalmatlan, sőt, balesetveszélyes játszóteret az I. kerületi önkormányzat, írja a 444.

A cikk szerint a helyi szülők hiába próbálták figyelmeztetni a kerület vezetését, hogy a játszótér balesetveszélyes lett, végül saját pénzükön szakértői jelentést csináltattak, ami súlyos, veszélyes hibákat tárt fel.

A játszótér építtetőjét nyílt közbeszerzés nélkül, hirdetmény nélkül, tárgyalásos eljárással választotta ki az önkormányzat. Egy héttel az ünnepélyes megnyitó után aztán technikai okok miatt pár napra be kellett zárni.

A 444 azt írja, a szülők többször próbálták figyelmeztetni az önkormányzatot, hogy a játszótér balesetveszélyes lett, a gyerekek beszorulnak a játékokba, a földet borító "mulcsból" tüskék állnak ki, de semmilyen választ sem kaptak. Végül egy szakértővel nézették meg a játékokat, aki azt közölte, hogy a hét játszóeszközből hat balesetveszélyes. Aztán az ELTE Biológia tanszéke azt írta a felületek nagy részét borító fenyőmulcsról, hogy tüskék mennek tőle a gyerekek bőrébe.

A játszótér most zárva van, az önkormányzat későbbre ígért válaszokat a 444-nek.

Rovatok