Index Vakbarát Hírportál

Hadházy: Furcsaságok egy hatmilliárdos EU-s pénzosztás körül

2016. július 27., szerda 13:49

Vitatható módon nyert hatmilliárd forintot 300 vállalkozás egy EU-s projektben, erről Hadházy Ákos, az LMP társelnöke beszélt szerdai tájékoztatóján.

Mint az MTI szerint mondta, a "munkahelyi képzések középvállalkozásoknak a konvergenciarégiókban" fantázianevű programban egy cég átlagosan 20 millió forintot kapott, ami azt jelenti, hogy alkalmazottanként 400 ezer forintot fizettek a 100-150 órás takarítói-, higiéniai-, vagy targoncavezetői- és kommunikációs képzésekért. 

"Ebből a pénzből a valóságban egyetemi féléveket lehet elvégezni" - mondta Hadház Ákos, aki a projekt gyanús kifizetéseire példaként említette, hogy egy zárszerkezetekkel kereskedő hajdúsági cég alkalmazottait egy budapesti társaság oktatta alapvető borászati ismeretekre.

A politikus beszélt arról is, hogy a képzéseknél nem volt valódi közbeszerzés, legtöbb esetben egyetlen ajánlattevő volt, akik sokszor "fillérre pontosan megbecsülték az eredeti értéket" és több száz kilométerre voltak a képzés helyétől.

Szerinte ezzel egy újabb európai uniós képzési programról mondható el, hogy csak szavakban segítette az országot, valójában magánérdekeket szolgált.

Rovatok