Index Vakbarát Hírportál

Rohamosan zsugorodik az MSZP tábora

2016. július 27., szerda 09:33

Rohamosan zsugorodik az MSZP tagsága, öt év alatt tízezernél több párttagot veszíthetett, tagdíjakból már a DK is többet szedett be - írja a Népszabadság.

A lap kérdéseire adott válaszok és becslések alapján 45 ezer ellenzéki párttag van jelenleg Magyarországon, és közülük sem mind aktív.  A két kormánypártnak nagyságrendileg ugyanennyi tagja van, mint a Jobbiktól a DK-ig tartó komplett ellenzéknek, bár ezt nem lehet tudni pontosan, mert a Fidesz és a KDNP engedélyezi a kettős tagságot.

A Jobbik a Népszabadságnak azt mondta, 17 927 tagja van, ez ötezerrel több mint öt éve.  Az MSZP nem árulta el a taglétszámát, de a Népszabadság becslése szerint körülbelül 15 ezren lehetnek.  Tehát a Jobbik, úgy tűnik, megelőzte a szocialistákat, pedig az MSZP-ben akár havi kétszáz forintra is levihetik a tagdíjat.

Tagdíjakból az MSZP így is öt-hatszor annyi bevételre tesz szert mint a Jobbik. Tavaly 22,3 milliót gyűjtött az MSZP, míg a Jobbik csak 4,2-t.  Bár a DK tagsága kisebb, a tagdíjbevétele meghaladja a szocialista pártét. Gyurcsányék 2015-ben 25,8 milliót szedtek be 10 876 tagjuktól. Ez azért van, mert a DK-tagság többe kerül, a havi tagdíj ezer forint.

A PM nem túl népes, háromszáz fős táborában is ezer forint a tagdíj. Az Együttnek 729 tagja van, akik havi ötszáz forintot fizetnek. Az LMP-nek 1756 tagja van, és szintén 500 forint per hó.

A Magyar Liberális Párt nem válaszolt a Népszabadság kérdéseire, de tavaly 152 ezer forintot gyűjtöttek tagdíjakból, tehát nem lehetnek sokan.  

Rovatok