Index Vakbarát Hírportál

Nem tudnak meleg ételt adni az esztergomi kórházban

2016. augusztus 2., kedd 08:37

Csak szendvicset kapnak a betegek az esztergomi Vaszary Kolos Kórházban, az intézményben jelenleg nem tudnak meleg ételt biztosítani - számolt be a HírTv

A kórház erről körlevélben tájékoztatta a betegeket. A levélben az áll, hogy a kórház szerződést bontott azzal a céggel, amely az élelmezésért volt felelős. 

Az egyik beteg rokona a HírTv-nek arra panaszkodott, hogy a napi három étkezés gyakorlatilag három szendvicset jelent, reggel, délben, este ugyanazt. A speciális étrendet igénylők étkeztetését pedig csak a hozzátartozók segítségével tudják megoldani.

"A konyha üzemeltetője, egy cég nem kapta meg a számláinak az ellenértékét, és kivonul, befejezte, leszerelte a konyhát, ezért kapnak hideg élelmet. Akik pépes vagy egyéb táplálásra szorulnak, vagy gyerekek, ha hozzátartozójuk nem hoz be enni, akkor egyszerűen nem tudják őket normálisan táplálni" – nyilatkozta a híradónak egyik beteg hozzátartozója.

FRISSÍTÉS!!!

Vaszary Kolos Kórház kérdésünkre közölte, hogy az intézményt élelmező cég, a Hungast Zrt. a szolgáltatását közös megegyezéssel megszüntette. Mivel a konyha területén lévő eszközök teljes egészében a cég tulajdonát képezik, ezeket elszállítja. Július 31-én a cég még a kórházból élelmezett Esztergom számára is, így augusztus 4-ig kaptak határidőt a bontási munkálatok befejezésére, a konyha teljes átadására.

Higiéniai, betegbiztonsági okokból ezen átmeneti időszak alatt csak hideg élelmezést tudunk biztosítani.

Az átállással kapcsolatban mind írásban, mind szóban tájékoztatták a betegeket. A tervek szerint egy heti hideg élelmezést követően tudják beindítani másik élelmezési cég segítségével a meleg étkeztetést. "Az átmeneti időben a hideg élelmezés szendvicseket, gyümölcsöt jelent, illetőleg speciális helyzeteben lévő betegeinknek személyre szabottan kerül kialakításra a napi menü" - írta a kórház.

Várhatóan augusztus 8-ától egy tatabányai cég főz meleg élelmet a betegeknek, így két hónapig mikrózható, egyszer használatos műanyag edényekben tálalva tudja megoldani az intézmény a betegélelmezést, majd a tálcás rendszer visszaállításával az eddig megszokott módon.

Rovatok