Index Vakbarát Hírportál

Orbán egy harmadik, mindent megállító kerítést építtet a határra

2016. augusztus 26., péntek 08:56 | aznap frissítve

Három hangulat köré csoportosította szavait Orbán Viktor szokásos pénteki Kossuth rádiós interjújában.

Harcias - a szuperkerítés

Még egy, nagyon komoly kerítéssort fognak felhúzni a déli határra.

A kerítést akkor kezdik, amikor a belügyminiszter leadja az építéshez szükséges terveket. Orbán szerint a mostani, amúgy kétszeres, pengedrótos, hőkamerás, homoksávval határolt kerítés egy ideiglenes, sebtében felhúzott kerítés csupán, és ezért kell építeni egy mindennél biztosabb védvonalat ugyanoda.

Érdekesség, hogy az interjú egy másik pontján a miniszterelnök még a jelenlegi kerítés hatékonyságáról beszél. A riporter felvetésére, miszerint a nyugati országok a Magyarországról érkező menekülteket küldenék vissza hozzánk, Orbán azt válaszolta: 

Nincs kit visszatoloncolni Magyarországra, mert ide a madár sem tud ellenőrzés nélkül berepülni. A magyar-szerb, és a magyar-horvát határt légmentesen lezártuk.

A mindent visszatartó szuperkerítésre amúgy egy többszörösen hipotetikus helyzet miatt van szükség. Orbán szerint lehetséges, hogy a török politika megváltozik, ebben az esetben lehetséges, hogy a törökök tovább engedik a náluk lévő menekülteket, és ha ez a kettő teljesülne, akkor előfordulhat, hogy

több 100 ezer migráns jelentkezik a határon, és azokat akár erővel kell visszatartani.

Örömteli - minden jó

Józan - az olimpia

Az olimpia rendezési esélyei mérsékeltek, összegezte Orbán Viktor riói látogatása tapasztalatait.

Három Góliát és egy Dávid versenyez az olimpia rendezési jogáért -

érzékeltette, hogy Budapest véleménye szerint nehezen rúg labdába Los Angeles, Párizs és Róma mellett. 

Orbán ugyanakkor szeretné az olimpiát, mert "az olimpia hatalmas gazdasági előnyökkel járna. Alig kell olyan beruházást végrehajtanunk, amit egyébként ne kellene."

Orbán ugyanakkor vetett néhány pillantást "az ellenfél csapatára" riói olimpiás lobbitárgyalásai alatt, és megállapította, hogy "látszottak a bicepszek, a hasizmok, látszott, milyen erősek."

Brüsszelezés, migránsozás, sorosozás

A pénteki interjú fennmaradó részében a miniszterelnök a már ismert EU-ostorozó, idegengyűlölő és civilszervezetek elleni gondolatait osztotta meg.

Tudta-e?

A terrorizmus nem a menekültek miatt jelent meg Európában, hanem az ISIS miatt, amely a közel-keleti háborúját akarja kiterjeszteni Európára. A terrorszervezet ehhez használ menekülteket is, de ha nem lennének menekültek, más módszerhez folyamodna.

A menekültek éppen az itt is terrorakciókat végző ISIS elől menekültek hozzánk. Aki nem, az a saját lakossága ellen vegyi fegyvereket is bevető Aszad hadseregei elől hagyta el Szíriát. (Érkeznek gazdasági okokból menekülők is, akik a 2015-ös, nem Európából érkező menekültek alig egynegyedét teszik ki. A 2015-ben érkező menekültek több mint 70 százaléka három, háború sújtotta országból - Szíria, Afganisztán, Irak - érkezett.)

Azért nem lehet a menekülteket zárt táborba csukni, mert ezek az emberek nem követtek el semmilyen bűnt, az életük védelmében menekültek Európába a háború elől.

Rovatok