Index Vakbarát Hírportál

Hét év fegyház csecsemőgyilkosságért

2016. szeptember 8., csütörtök 15:00

Hét év fegyházbüntetésre ítélt a Balassagyarmati Törvényszék egy mátranováki nőt, aki 2013 nyarán, közvetlenül a szülés után ellátatlanul a sorsára hagyta életképes kislányát, az újszülött pedig néhány óra múlva meghalt. Az ítélet nem jogerős - közölte a törvényszék szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A most 26 éves T. É. - aki nevelőszüleivel élt a Nógrád megyei faluban és három évvel korábban már szült egy gyermeket - a 2013. július 24-ére virradó éjszakán újszülött lányát egy pelenkával körbetekerte, majd betette a fürdőszobai szekrénybe. Semmilyen módon nem gondoskodott róla, nem hívott segítséget és a házban lévő nevelőanyjának sem szólt.

Később a már halott csecsemőt a kandallóba tette, és az abban lévő papírokat meggyújtotta. A test azonban nem égett el, ezért a vádlott kivette, még egy pelenkába csavarta, majd a padláson több szatyorba csomagolta, végül egy papírdobozba rejtette, és lefeküdt aludni.

A Balassagyarmati Törvényszék megismételt eljárásban hozta meg az ítéletet. A Fővárosi Ítélőtábla a korábbi - a bűnösséget megállapító és főbüntetésként szintén 7 év fegyházat kiszabó - törvényszéki ítéletet hatályon kívül helyezte, mert tisztázatlannak tartotta, hogy ténylegesen mi okozta a gyermek halálát: az ellátatlanság, a kihűlés, hirtelen csecsemőhalál vagy reflexes szívmegállás.

Az új eljárásban a szakértők ismételt meghallgatása, valamint újabb szakértői vélemények beszerzése után az utóbbi lehetőségeket az elsőfokú bíróság elvetette, s bizonyítottnak látta, hogy T. É. mulasztása folytán halt meg az újszülött. Az ítélet nem vált jogerőssé, az ellen az ügyész, a vádlott és a védő is fellebbezett.

A nő, akit korábban csaknem két évig tartottak fogva, az ügyészi indítvány ellenére egyelőre szabadlábon védekezhet, mert a törvényszék az előzetes letartóztatás ismételt elrendelése helyett elegendőnek tartotta a lakhelyelhagyási tilalom fenntartását; az erről szóló végzés szintén nem jogerős.

Rovatok