Több mint 17 ezer pártdelegáltat jelentettek be a választási bizottságokba az október 2-ai népszavazásra a Nemzeti Választási Iroda hétfői adatai szerint, írta az MTI.
A szavazatszámláló bizottságokba, az egy szavazókörös települések helyi választási bizottságába és az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságokba pénteken 16 óráig jelenthettek be delegáltakat az országgyűlési képviselőcsoporttal rendelkező pártok és a népszavazás kezdeményezője.
Az NVI-hez hétfőn jelentett adatok alapján 17 383 delegáltat jelentett be az öt frakció.
A jogszabály szerint a választási bizottságoknak - a választott tagokon felül - a választókerületben induló jelöltek által delegált tagjai is vannak.
A népszavazáson a szavazatszámláló bizottságokba - országosan 8 306 van - és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba - ebből országosan 2 025 van - két-két tagot küldhettek az Országgyűlésben frakcióval rendelkező pártok és a népszavazási kezdeményezés szervezője. Az országgyűlési egyéni választókerületi választási bizottságba (oevb) egy-egy tagot delegálhattak a frakciók és a népszavazás kezdeményezője. Összesen tehát 10 331 szavazatszámláló bizottságról van szó.
2014-ben az országgyűlési választáson 40 854 delegált vett részt a szavazatszámláló bizottságok munkájában.
Ha a bizottságok taglétszáma - a delegálás hiánya miatt - nem éri el az ötöt, akkor a választott póttagokat kérik fel, hogy vegyenek részt a bizottsági munkában. A frakcióknak érdekük, hogy valamennyi választási szervbe delegáljanak tagot, mivel így saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg a népszavazás tisztaságáról, ellenőrizhetik azt, és részt vehetnek az esetleges jogviták eldöntésében.
A választási bizottságokban ülő választott és megbízott tagoknak azonos jogaik és kötelezettségeik vannak. A megbízott tag a bizottság rendelkezésére álló valamennyi információt megismerheti. A tevékenysége során tudomására jutó személyes adatokat azonban elvileg sem az őt megbízó pártnak, sem másnak nem adhatja ki.