Index Vakbarát Hírportál

Egy mondat lenne elfogadható: a menekült is ember

2016. szeptember 25., vasárnap 17:54

"Kapd be" - üzente kézjellel a Kossuth téren felállított pódium plakátján a Modern Magyarországért (MoMa), hogy a kvótakampány utolsó hetének finisébe fordulva útmutatást adjon azoknak, akik nem akarnak nemmel szavazni október másodikán. Igaz, csak 300 ember jött el, ami a szervezők szerint az ellenzék médiahátterével nem is csoda.

A kormánnyal egyet nem értőkre rá is fér az egyértelmű üzenet, hiszen az ellenzék eddigi nyilatkozatai alapján ha rájuk hallgatnak, mindenki azt csinál, amit akar:

Kínai gumikacsa is lehet ellenség

A MoMa elnökségi tagja, Kajdi József szerint a helyzet világos:  

"A kérdésben akár kínai gumikacsák is szerepelhetnének", másfél év kormányzati agymosás után természetes, hogy ellenük is győznének a nem szavazatok - mondta végül a 15 milliárdos plakátkampányt elutasítva Kajdi, aki szerint egyetlen mondat lett volna elfogadható a plakáton:

"A menekült is ember" - ezt nagy taps követte a kis hallgatóságban.

Ennél is nagyobb tapsot aratott a Migration Aid alapitója, amikor azt mondta:

"Inkább 1294 menekült, mint egy Orbán"

Újhelyi Sándor szerint

De volt kormánykonform javaslat is: valódi ellenőrzés kell a menekültek megszűrésére a terrorveszély miatt, "nem pedig megbélyegezni minden menekülőt."

A legmarkánsabban egy politológus egyetemi hallgató fogalmazott. Fillár Anna nőként, az ide-oda rángatott oktatási rendszerben érettségizőként, jövőjét veszélyben érző generációjának képviselőjeként, politológusként kijelentette: 

Nem az iszlám fenyegeti a kultúránkat, hanem a házelnök és Bayer Zsolt.

A magyar férfiak ölik asszonyaikat

Vekerdy Tamás a nácik és Rákosi diktatúráját idézte fel a kormány kampánya kapcsán: akkor és most is arctalan tömegeket akartak csinálni az emberekből, aminek a vége haláltábor és fronton meghalt százezrek voltak, majd egyéb osztályharcra hivatkozó megbélyegzések jöttek.

"Az arctalan tömeg vagy gyilkos, vagy áldozat"

- mondta a menekülteket egységesen megbélyegző politikára utalva. "Kétségtelen, hogy voltak terroristák a menekültek között. De éppúgy igaz az is, hogy tavaly Magyarországon félszáz nő halt meg élettársa bántalmazása miatt. "Ebből talán az következik, hogy a magyar férfiak ölik asszonyaikat? Ez ostobaság" - mondta a pszichológus.

Érvénytelenül szavazni rizikós

Végül Bokros Lajos szólalt fel, aki szerint az egyetlen helyes megoldás távol maradni a népszavazástól. A volt pénzügyminiszter "könyvelési huncutság" lehetőségére hívta fel a figyelmet:

a szavazópolgár aláírja a jelenléti ívet, leszavaz, ám a szavazólapnak nincs sorszáma:

"a szavazólap ezzel többé nem szigorú számadási nyomtatvány", tehát utólag ellenőrizhetetlenül kicserélhető, ha nem a kormánynak kedves válasz van behúzva.

Ráadásul a szavazóköri bizottságok kétharmadában nem lesz ellenzéki tag. Bokrosnak elvileg igaza lehet, bár az orosz tapasztalatok szerint épp a szavazástól távolmaradók voksait a legkönnyebb felhasználni, ha nincsen hatékony ellenőrzés.

Bokros azonban elismerte: sokan érezhetnek nyomást, közmunkásként, kisvárosi közalkalmazottként, hogy ne maradjanak távol a népszavazástól. "Épp ez mutatja, hogy Magyarországon önkényuralom van" - mondta Bokros, aki szerint ezt bizonyítja az is, hogy a Kúria és az Alkotmánybíróság szabad utat adott a népszavazásnak.

Jól jött a Teréz körúti bomba

A szombati, Teréz körúti robbanásra a felszólalók nem tértek ki, az azonban elhangzott a végén a pódiumról, hogy mielőbbi jobbulást kívánnak a két sebesült rendőrnek. A hallgatóságból - leszámítva azt az egy fiatal hölgyet, aki elmondása szerint nem hallott a robbanásról - a megkérdezettek többsége elég egyértelmű választ adott: inkább a kormányt, mint valódi terroristákat sejtenek mögötte, közeledve a népszavazás napjához, miközben a részvételi hajlandóság az érvényességi küszöbön billeg.

Rovatok