Index Vakbarát Hírportál

Kaposváron tarthatják világ legértelmetlenebb népszavazását

2016. október 10., hétfő 22:21

Elrendelte a gumihulladék-hasznosítóról szóló helyi népszavazást a kaposvári közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén annak ellenére, hogy a beruházó időközben visszalépett az üzem építésétől - írja az MTI.

A határozat azért született, mert a Kaposvári Törvényszék jogorvoslati kérelemre eljárva a napokban megsemmisítette azt az augusztusi közgyűlési döntést, amelyben a testület okafogyottságra hivatkozva megtagadta a népszavazás elrendelését. A törvényszék indoklása szerint a közgyűlésnek nincs mérlegelési lehetősége, köteles elrendelni a népszavazást, ha annak kérdésére összegyűlt a jogszabályban előírt számú aláírás. Hangsúlyozták azt is, hogy az okafogyottság vizsgálata bírósági hatáskörbe tartozik,

a jogszabály nem teszi lehetővé, hogy a testület praktikus, például költségvetési szempontokat mérlegeljen a népszavazás elrendelése körében.

Szita Károly, Kaposvár Fideszes polgármestere áprilisban jelentette be, hogy a Homatech Zrt. 16 milliárd forintból Kaposváron kívánja felépíteni ötven embert foglalkoztató gumihulladék-feldolgozó üzemét. A politikus azt az üzenetet próbálta átvinni, hogy olyan világszínvonalú, környezetbarát technológia mintaüzeme létesül, amely a várost a környezetvédelem és az újrahasznosítás élvonalába helyezi.  

Az ellenzéki pártok viszont ezt nem nagyon akarták elhinni, nem sokkal a bejelentés után tiltakozásukat fejezték ki, és követelték, hogy a fideszes többségű önkormányzat vonja vissza a feldolgozó támogatásáról szóló döntést. Azzal érveltek, hogy a projekt kockázatos, féltik az emberek egészségét.

A feldolgozó ellen több tüntetés is volt a városban, Pintér Attila, az MSZP városi elnöke, önkormányzati képviselő népszavazást kezdeményezett a beruházásról. Miután az akciót aláírásukkal támogató választók aránya meghaladta a népszavazás elrendeléshez szükséges 25 százalékot, a Homatech visszalépett az építkezéstől, a cég és a város szerződést bontott egymással.

Szita Károly a hétfői rendkívüli ülésen elmondta: a népszavazás elutasításáról szóló augusztusi előterjesztés azért készült, hogy ne rendeljenek el népszavazást, ha nincs már miről szavazni, és abból a 18 millió forintból, amit a népszavazásra költenének, építsenek inkább utakat. A polgármester megdöbbent, hogy a javaslatot nem minden képviselő szavazta meg, és a határozatot később még meg is támadták a bíróságon.

Több Fidesz-KDNP-s képviselő szerint az ellenzék egy okafogyottá vált helyi népszavazást erőltet, amelynek költségét Kaposvár polgáraival fizettetnék meg csak azért, hogy valamivel megjelenhessenek a nyilvánosság előtt. Az ellenzéki képviselők erre azt mondták, nem akarnak népszavazást, csak azt, hogy a testület a törvény szerint járjon el. Pintér Attila is közölte, reméli, hogy értelmesebb dolgokra fordíthatják a pénzt, mint a fantomnépszavazás. Az MSZP-s politikus elmondása szerint az ellenzéki képviselők már elkészítették azt a felülvizsgálati kérelmet, amellyel az okafogyottság megállapítását kérik a törvényszéktől.

Rovatok