Index Vakbarát Hírportál

Gyerekek ezrei esnek ki az állami ellátásból

2016. október 25., kedd 07:16

Négyezer gyermeknek nincs érvényes magyarországi lakcíme, így ők szinte minden szociális ellátástól elesnek, mivel azok igénybevételéhez bejelentett lakcím kell. További 1500 kiskorúnak csak települési szintű lakcíme van, ami jelentősen megnehezíti az ellátáshoz való hozzáférést – írja Balog Zoltánnak, az emberi erőforrások miniszterének szóló nyílt levelében több, gyermekjogokkal és lakhatási szegénységgel foglalkozó civil szervezet.

A Város Mindenkié, az Utcajogász és a Gyerekesély Közhasznú Egyesület által jegyzett levélről a Magyar Nemzet számol be. A fogalmazvány egyben petíció is, és az interneten bárki aláírhatja, célja, hogy elérje: a kormány végre tegyen azonnali lépéseket annak érdekében, hogy a lakcím nélküli gyerekek hozzájussanak az alapvető ellátásokhoz, és élhessenek jogaikkal.

Sok ezer olyan család van, amely hosszú éveken keresztül él szívességi lakáshasználóként vagy olyan albérletben, ahol a tulajdonos nem járul hozzá a lakcímbejelentéshez, és ilyen körülmények közé érkezik a gyerek. A családok egy része ráadásul állandóan költözni kényszerül, így könnyen kieshetnek a gyermekvédelem látóköréből.

A civil szervezetek levelükben rámutatnak, hogy jelenleg az államilag támogatott egészségügyi ellátásra csak azok a gyerekek jogosultak, akiknek van bejelentett lakó- vagy tartózkodási helyük Magyarországon. Gyest, családi pótlé­kot és rendszeres gyermekvédelmi kedvezményt is csak az a család kaphat, amelyiknek van bejelentett lakóhelye, ahogy az ingyenes intézményi gyermekétkeztetésre is csak ennek birtokában válnak jogosulttá. Ezen felül az úgynevezett települési támogatások igényléséhez (ilyen például a gyógyszertámogatás vagy az átmeneti segély) szintén bejelentett lakó- vagy tartózkodási hely kell.

A levelet író civilek lakáspolitikai koncepciót sürgetnek, melynek részeként egyebek között meg kellene vizsgálni a Magyarországon található több százezer üresen álló lakás állapotát és bérletbe adhatóságának feltételeit, valamint vissza kellene állítani a 2015 márciusában megszüntetett lakásfenntartási támogatást, mégpedig annak államilag finanszírozott, normatív, inflációkövető formáját.

Rovatok