Index Vakbarát Hírportál

Szépen felújították a Rogán-testvérek nyaralóját

2016. november 19., szombat 22:16 | aznap frissítve

Tavaly szeptembertől idén áprilisig szépen felújították azt balatonlellei nyaralót, ami Rogán Antal és testévére, Rogán Valéria tulajdonában áll. Az Átlátszó információi szerint a ház eddig sem volt rossz állapotban, de újraparkosítottak több száz négyzetméternyi zöldfelületet, kicserélték a járólapokat, térköveket, közel 1 méterrel megmagasították a kerítést, és a régi medence helyére is egy jóval nagyobb került. Felújították az épülethez tartozó gépkocsibeállókat is. Szakértők szerint csak ezek a munkálatok piaci áron több millió forintba kerülhettek.

Az oknyomozó portál helyi forrásai szerint jelentős beltéri munkálatok is zajlottak. Kétheti rendszerességgel vitték el a bontási anyaggal megpakolt konténereket, és ehhez arányosan érkezett építőanyag, amit később feltehetőleg beépítettek. Kívülről annyi látszik a régebbi felvételekkel összevetve, hogy a légkondícionáló rendszert felújították és bővítették.

A nyaralót eredetileg Rogán Antal anyai nagyanyja vásárolta meg 2008-ban. Azt nem tudni, miből vette meg az idős asszony a már akkor is több tízmillió forintot érő telket és nyaralót, Rogán Antal családját ugyanis szülőfalujában, Szakonyfaluban nem tartották különösen tehetősnek. Rogán Antal ekkor az V. kerület polgármestere volt.  

Rogán Antal nagymamája a ház megvétele után néhány hónappal elhunyt. Az értékes lellei ingatlant így Rogán Antal és testvére, Rogán Valéria örökölte. Rogán Valéria Szakonyfalu polgármesterként éppúgy vagyonnyilatkozat-tételre kötelezett közszereplő, mint a bátyja, de  így a szerzés forrásával kapcsolatban egyiküknek sem kellett magyarázkodnia. 

Rovatok