Index Vakbarát Hírportál

Éveken keresztül erőszakolta lányát a hithű keresztény, hatgyerekes családapa

2017. január 6., péntek 07:15

Több mint egy évtizeden keresztül élt kettős életet egy aszódi családapa: a büntetlen előéletű, fuvarosként dolgozó K. Csaba környezetében igaz keresztény családapaként volt ismert, aki hat gyerekét "kérlelhetetlen szigorral" neveli, de közben egyik lányával rendszeresen közösült. Az 1992-ben született Melindát 10 éves kora óta kötelezte arra apja, hogy átjárjon a családi ház telkén épített konditerembe, és ott közösüljön vele. Az apa természetesen ráparancsolt lányára, hogy senkinek ne beszéljen a történtekről,

szavainak rendszeresen adott súlyt egy akácfa bottal.

A lánynak 14 éves korától apja szobájába kellett költöznie, a férfi naponta, kétnaponta használta gyermekét vágyai kielégítésére. A totális ellenőrzés végett a kegyetlen családfő az iskolából is kivette Melindát, aki 18 éves koráig magántanuló volt. A tortúra akkor ért véget, amikor a lány beleszeretett egy fiúba és elmesélte neki az átélt borzalmakat. Az ügyből ekkor lett bírósági ügy, melynek ítélethirdetése csütörtökön volt. K. Csaba az utolsó szó jogán tagadta az ellene felhozott vádakat:

Mindig tisztességesen éltem, Krisztus tanítása szerint, mélyen keresztény vagyok, szeretem a gyerekeimet és a feleségemet is.Melindának üzenem, költözzön a szívébe békesség, és ne a gonoszság irányítsa tetteit.

K. Csaba szerint családjának többi tagja visszavárja, a másik lánya azt írta neki,

csak akkor megy férjhez, ha én vezetem az oltárhoz.

Rédei Géza tanácsvezető bíró azonban nem adott hitelt a vádlott szavainak, és jogerősen 14 év fegyházbüntetést mért ki rá.

(Bors)

Rovatok