Index Vakbarát Hírportál

Az ellenzéki összefogás sem terítette le a Fideszt Szentendrén

2017. január 15., vasárnap 20:14 | aznap frissítve

A Fidesz-KDNP jelöltje nyerte a szentendrei időközi választást. A dolognak a helyi politikában kisebb tétje volt, mert az erőviszonyokon nem módosít. Az ellenzék viszont egy új modellel kísérletezett, az LMP-n kívül a komplett baloldal beállt egy civil jelölt mögé, és a Jobbik sem indított ellenjelöltet. De hiába.

Országos szempontból érdekes eredmény született vasárnap a szentendrei időközi választáson. A baloldali pártok támogatásával és jobbikos versenytárs nélkül indult egy civil jelölt, ám a szinte teljes ellenzéki összefogásnak sem sikerült legyőzni a Fidesz-KDNP jelöltjét.

A fideszes Négyessy Katalin megnyerte a szentendrei választást, értesült az Index. A különbség a Fidesz és a TESZ jelöltje között 41 szavazat. 2014-ben még 63 szavazattal sikerült itt győznie a Fidesznek.

Az időközi választáson négyen indultak:

A Fidesz-KDNP színeiben győzedelmeskedő Négyessy Katalin gordonkaművész, a szórólapja szerint "alföldi, vallásos jogászcsaládból" származik. Tizenhat éve tanít a helyi zeneiskolában. Helyes Imre 1974-ben végzett a Nemzetközi Kapcsolatok Moszkvai Intézetében, majd közel negyven évet töltött diplomáciai szolgálatban. A kormányközeli sajtó emiatt  rendesen támadta is a TESZ elnökét, "KGB-fiókának" is nevezték például.

A 7. számú egyéni választókerületben azért választottak egyéni önkormányzati képviselőt, mert a tisztséget eddig betöltő képviselő tavaly szeptemberben elhunyt. Az időközi választás nem befolyásolta a helyi erőviszonyokat, a Fidesz többsége mindenképp biztosított a képviselő-testületben.

A választás azért lett érdekes, mert a helyi ellenzék gyakorlatilag teljesen összefogott a Fidesz ellen. És nem csupán a baloldali pártok nem indítottak ellenjelöltet, hanem a Jobbik sem indult el a választáson.

A Magyar Szocialista Párt (MSZP), a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt deklaráltan a TESZ-t támogatta, míg a Jobbik a szavazókra bízta a döntést. Az LMP és a Munkáspárt ugyan elindult, de az elején látszott, hogy nem tudnak érdemben beleszólni a versenybe.

2014-ben a Fidesz simán nyerni tudott a körzetben. A fideszes Tolonics Gyula 44,5 százalékkal (413 szavazat) legyőzte a TESZ jelöltjét, aki 37,7 százalékot (350 szavazat) kapott. Az MSZP 8, a Jobbik pedig 7 százalékkal sehol nem volt. Pusztán matematikai szempontból tehát a TESZ jelöltjének most lehetősége kínálkozott volna legyőzni a kormánypárti jelöltet. Nem sikerült azonban mozgósítani, a részvétel nem érte el a 2014-es szintet,  ezúttal 31,7 százalék ment el szavazni, 656-an a több mint kétezerből.

Sikeres modell 2018-ra?

A szentendrei választási szituáció főleg a Jobbik újfajta ellenzéki, baloldali szavazókat célzó stratégiája miatt lett érdekes. Többször írtunk arról, hogy Vona Gábor célja, hogy egyesítse, majd magához terelje az ellenzéki, kormányellenes szavazókat. Baloldal célja szintén ugyanez, de az MSZP-nél és a DK-nál egyelőre nem láttunk jobbikosok megnyerését célzó üzeneteket.

Minden ellenzéki pártban tudják azonban, hogy azzal is lehetővé tehetik Orbán legyőzését, ha össze ugyan nem fognak, de nem indítanak egymás ellen jelölteket. Szentendrén pontosan ezt láttuk: mindenki beállt a legesélyesebbnek tűnő civil mögé. Más kérdés, hogy ezzel sem sikerült győzni.

A Jobbik és az MSZP is tagadta persze, hogy előzetes tárgyalásokat folytattak, Jakab Péter Jobbik-szóvivő még vasárnap is azt mondta, hogy magánéleti okok miatt lépett vissza a jelöltjük. 

Rovatok